Gyermek lélek- Gyermek nevelés

Támogató szeretet

Peti aranyos, duci gyerekként mindenki kedvence volt a családban. Egy kis süteménnyel, finomsággal mindig el lehetett varázsolni, meg lehetett nyugtatni. Várta az iskolakezdést, az új barátokat, szülei szeretettel és türelemmel készítették föl az eseményekre.
Csak egyre nem számítottak: hogy a gyerekközösségek kegyetlenek is tudnak lenni. Petit már az elsõ napon legömböcözték. Megpróbálta fel sem venni, örült a tanítónõ dicséretének. Amikor elõvette tetemes uzsonnáját, két-három csibész rendszeresen csúfolta, kiverték kezébõl a szendvicset, kiborították italát.
Peti hõsiesen szenvedett, nem nagyon panaszkodott, egymaga akarta megoldani a helyzetet.
Pár hete tartott már a tanítás, amikor otthon egyik este nagy-nagy sírásra fakadt, és mindent elmondott szüleinek. Tanakodtak a felnõttek, mit is tegyenek. Elvetették, hogy szóljanak a tanítónõnek, panaszt emeljenek, avagy beszéljenek a gúnyolódókkal. Petit segítették abban, hogyan kell esetrõl esetre humorral, nagyvonalúsággal leszerelni a provokátorokat.
Amikor uzsonnája miatt gúnyolták, sajnálkozó képet vágott, "neked biztos nem készít ilyen finomat az anyukád" jelszóval odaadta a szemtelenkedõnek kenyerét. A sok kis ötlet, kitartás nemcsak bevált, de barátokat is hozott. Az óvatosabbak, félénkebbek mind Peti köré csoportosultak, mert õ olyan bátornak mutatkozott, hogy számítottak a védelmére. A szülõi pszichológia sikeresnek bizonyult, a kisfiú saját maga oldotta meg problémáját, népszerû lett, megerõsödött.

Biztonságos hátország

Lényeges, hogy a gyermekek minden fontos életeseményénél támaszt nyújtson a szülõ, okosan, önbizalomnövelõ módon. A legjobb megoldás, ha biztonságos hátországot teremt. õ az, akivel meg lehet osztani a gondokat, aki csak akkor avatkozik be aktívan, ha szükséges, abban segít gyermekének, hogy õ maga találja meg a gondokra a legjobb megoldást. Nekünk, felnõtteknek sem mindegy, van-e ilyen hátterünk. A társadalommal élete elsõ komoly találkozását alakító kisiskolás gyereknek perdöntõ lehet, milyen bizalmat, lelki támaszt, törõdést, biztonságos szeretetet kap a családjától. Ez meghatározhatja teljesítményét, közösségi beilleszkedését, szorgalmát, és legfõképpen önbizalmát

EGY GYERMEK ÜZENETE SZÜLEIHEZ GYERMEKNAPRA

Gyermekek a kórházban

Sok gyermek részére a kórházi tartózkodás az első elválás a hozzátartozótól, a legfontosabb személytől, az anyától. Ebben a helyzetben a legfontosabb feladat lenne, hogy a gyermekvigasztalást, segítséget kapjon, ám ezzel szemben egyedül maradnak és félelmeikre szorongásaikra lelki zavarokkal, reagálnak.

Igen súlyos esetben erős regresszió, amely székelési problémát eredményez akár enkoprézist, akár obstipációt.
Lelki sérülés a korház miatt? - kérdezhetik most. Igen. Egy angol orvos már több mint 30évvel ezelőtt felismerte a gyermeki trauma lefolyásának három fázisát.

Tiltakozás: a gyermek nem érti, miért választják el szüleitől. Ordít, sír, toporzékol, belekapaszkodik, vagy épp ellenkezően elutasítja ellöki a nővért az órvost. Ez a fázis órákig néha napokig is tart hat.

Kétségbeesés: Ebben a fázisban a gyermek felismeri bármennyire is, akarja szülei nem, jönnek érte. Itt mar a gyermeki mindenhatóság érzése sem segíthet. Abba marad a sírás, és fásultan magába zárkózik, a kételyeivel, a félelmeivel, a szorongásaival. A gyermek szomorú visszahúzódott apatikus. a nővérek ilyenkor gondolják azt, no derék gyermek megszokta az új helyzetet.

Látszólagos belenyugvás: A gyermek megtörik és kifelé értelmes benyomást kelt. Érdeklődik a környezete iránt, ám sokszor hozzátartozói látogatását nem tekinti fontosnak a szülőben, csalódik, az elveszíti mindenhatóságát. A szülők zöme ezt pont ellenkezőleg értékeli, hogy lám egy sikeres alkalmazkodás, amivel félre érti a gyermeket.

Az analitikus Anna Freud: úgy véli a gyermek teljesen képes lehet elfogadni az orvosi kezelés szükségességét a sebész szerepét is szükségesnek ítéli, elfogadja az étrendi és motoros korlátozásokat, beveszi a gyógyszert is bármilyen, legyen is az íze. De az elfogadás nem mindig tartós. Amint az orvoshoz menés vagy a szükséges operáció közeledik az ésszerűség el, tűnik és a gyermek gondolkodását a csonkítás az erőszakosság fantáziája, árasztja el. Az ágyban tartás fogsággá, a diéta tűrhetetlen orális megvonássá alakul át. a mindenható védelmező szülő ebben a helyzetben megszűnik védelmezőnek lenni, hiszen megengedi, hogy a gyermekkel ilyen történjék. A gyermek erőszakossá, agresszívvé válik dühüket szabadon engedve azt a szülőn éli ki, nem szeretlek, gyűlöllek, stb.

Az anyában csalódott vagy attól elválasztott vagy bármilyen formában tárgy vesztett gyermek nem csak elveszitheti szobatisztaságát, de elfojtott agresszió is megjelenik, ami tovább súlyosbíthatla a helyzetet. Felszínre kerülnek olyan archaikus félelmek amalyek nem vezethetők vissza korábbi tapasztalásra-Jungal élve kollektív tudattalan tartalmak-mint a sötétségtől, az idegenektől új és szokatla látványtól való félelem, s nem ritkán a halálvágy.

Spitz: hospitalizmusnak nevezett megállapításai is igazak, amelynek lényege, hogy a gyermek test lelki állapota az anya távollétében napról napra romlik, hanyatlik. Vagyis először csak nyöszörgés, sírás, nyafogás, majd később heves sírás után a hangadás a mozgás megfogyatkozik, és egy elutasítási mozzanat alakul ki, amely a személyiség meg rekedéséhez vezethet. Három hónap után az állapot állandósul és egy bágyadt fásult meglassubodott gyermeket, találunk. Öt hónap esetén a maradandó sérülés szinte bizonyos, erős dependenciával találkozunk, amely csimpaszkodásban, az ősbizalom elvesztésében nyilvánul meg. a képességek alul maradnak, a beszéd fejlődése lelassul az intelligencia színvonala, alulmarad.

Mikor egészséges a gyermek: Folyamatos és normális a fejlődése mind testileg mid pszichésen kiegyensúlyozottan fejlődik. Vagyis a gyermek nyugodt, derűs, élénk, kiegyensúlyozott, boldog. A betegségben az egészséges eufólikus állapot megszűnik, és előtérbe kerül a tünet: amely lehet Testi jellegű
Szellemi imtelektuális jellegű, írás-gondolkodás zavar
Pszichés zavarok
Antiszociális zavar

Gyermeki halálkép alakulása: a vizsgálatok a halálkép fejlődésének három fázisát különítik el.
Az első szakasz a 3-5éves gyerekekre jellemző, amelyben tagadják a halál véglegességét, befejezettségét. Ez öszhagban áll az animizmussal, amely szerint minden úgy, mint a gyermek él.

A második szakasz az 5-9éves korosztályra jellemző, itt a halál már létezik, de megpróbálják távol tartani maguktól és gonosz szellemnek kaszásnak csontváznak, mondják. Csak a hal, meg akit a kaszás elér, aki nem menekül el előle.

A harmadik szakasz 9éves kor után jelenik meg. Rájönnek és elfogadják, hogy a halál bennünk végbe menő folyamat.
Vagyis mindezekből következik, hogy a halál elrejtése a gyermek elől lehetetlen, és megengedhetetlen.

Petroni Dezső és Polcz Alaine a súlyos beteg gyermekeknél vizsgálták a halál megjelenését.
Az érintett gyerekek korfüggően ugyan de folyamatosan közlik környezetüknek halál tudatukat, halálfélelmüket, amely tréfa, rajz, szimbolikus formában, álmok útján, metakomunikatív üzentekkel hozzák tudtunkra. Ezen üzenetekre adott tipikus felnőttreakciók: úgy tesz, mintha nem hallaná, nem értené, témát vált, leszidják a gyereket, látványos mozgásba kezdenek, bagatellizálják, sőt nem egyszer elutasítják a témát. Szomorú tény az, hogy bármennyire a szeretetfrusztráció okozza a felnőttek viselkedését, a gyógyíthatatlan igensúlyos beteg gyerekek egyedül maradnak a félelmükkel és halálukra ők is valóban maguk maradnak.

Fodor Sándor szakpszichológus "

Sulis gond. Miért nem barátkozik?

Az iskola hatalmas váltás az óvodához képest, az újdonsült tanulóknak hirtelen és nagy váltást jelent ez a szabályokkal teletűzdelt, szigorú rendszer. A legtöbben szerencsére hamar belerázódnak a dologba, de sok olyan kisdiák is van, aki magányosan, barátok nélkül kell vegye az akadályokat. Hogyan lehet segíteni neki?

Még csak másfél hét telt el az iskolakezdés óta, és talán még korai lenne következtetéseket levonni a gyermek társas-társtalan kapcsolataiból, de azért már bizonyára vannak szembetűnő jelek (jók és rosszak). Egy biztos, az elsősöknek a legnehezebb. Számukra nagy segítség, ha az oviból jól ismert és szeretett kis pajtásaival kerülnek az iskolába, és nem egyedül kell a nulláról felépítgetniük leendő kapcsolataikat.

A barátság szerepe

A gyerekek többségének nincs feltétlenül szüksége barátok népes seregletére ahhoz, hogy felnőtt korára kialakuljon a kapcsolatteremtő képessége. Egy vagy két jó barát társasága is elég, hogy megtanulja a „játékszabályokat”. Ez egy olyan lecke, amelyre minden gyereknek szüksége van, és amire a szülei nemigen taníthatják meg. Az, hogy hány barátot tud „felmutatni” a gyerek, alapvetően attól függ, mennyire gátlásos.

A hazai felmérések szerint az óvodai közösségekben általában 10-15 százalék a visszahúzódó, és egynegyed a nagyon közvetlen és nyitott gyermekek aránya. A többiek e két „szélsőség” között helyezkednek el.

A nagyobbaknak sem mindig könnyű

A becsengetés óriási váltás a gondtalan nyári hónapok után, a legtöbb gyerek általában örült, hogy újra elkezdődött az iskola – elsősorban azért, mert rég nem látott barátaival találkozhat. Mert a barátság már gyerekkorban is roppant fontos – néha egész életre szól. Sajnos, nem mindig „jön” könnyen.

A visszahúzódóan magányos

A barátság nemcsak a magányt űzi el, hanem a világ iránti egészséges érdeklődést is serkenti. A szakemberek szerint a társtalanság hátráltatja a gyermek fejlődését, és ez a hajlam már az óvodában megnyilvánulhat.

Ha később, az iskolában sem barátkozik egyetlen társával sem, ha nem akar meghívni senkit a saját otthonába, akkor valószínűleg valamilyen probléma húzódik a háttérben. Ilyenkor nem árt, ha a szülő konzultál az osztályfőnökével. Ugyanakkor ez csak fél megoldás, a család feladata, hogy megtanítsa azokat a technikákat, melyek segítenek a kapcsolatteremtésben. A bemutatkozást, a mosolyt, a kedvességet, és a játékba invitáló szavakat akár gyakorolni is lehet.

A túlzottan népszerű

A széles baráti kör gazdagíthatja a személyiséget. E témában azonban a „minél több, annál jobb” alapelv érvényét veszti, azaz itt is érvényes a „kevesebb néha több” elv. A népszerűség és a sok haver ugyanis nem minden esetben biztosíthatja a gyermek számára azt a lelki kapcsolatot, melyre valójában szüksége van.

A barátok száma az életkorral is változhat. Az óvodások és kisiskolások lehetőségei korlátozottak, hiszen nem ők határozzák meg, hová mennek, kivel töltik az idejüket. Bárki lehet a „barátja”, aki a közelben van és játszik vele. Mivel ennek a feltételnek sokan megfelelnek, az 5-8 év közötti gyermekek számos nevet felsorolnak, ha megkérdezzük, kik a barátai.

A változó-szűkülő kör

Felső tagozatban, főleg 12-13 éves kor után a gyermek a közös érdeklődés alapján választ barátot. Gyakran klikkeket alakítanak, melyekhez feltétlenül hűségesek. Kiskamaszoknál válik igazán fontossá a legjobb barát megtalálása, ebben az életkorban alakulnak ki az időálló baráti kötelékek. Ugyanakkor ez az az időszak, amikor a korábbi kapcsolatok széteshetnek, ha a kiskamaszok egymástól eltérő érzelmi, fizikai fejlődésen mennek keresztül.

Egyedül a sor végén…

„Tízéves kislányom tavaly új iskolába került, ahol nagyon hamar megbarátkoztak, egy szintén újonnan az osztályba került kislánnyal. Ez a barátság majdnem év végéig tartott, majd a kislány új barátnőket talált. Már csak akkor megy a lányomhoz, ha nincs neki senki más „kéznél”. A lányom gyakran szomorú, egyedül áll a sor végén, egyedül tölti a szüneteket, és nem meri más lányok társaságát keresni, mert attól tart, nem barátkoznának vele. Szégyenlős típus, és fél a kiközösítéstől. Nem tudom mi tévő legyek.” Anita

Szorongás és kiközösítés

Az iskolai stressz valamilyen szinten minden gyereket érint, hiszen egytől egyig teljesíteniük kell az elvárásokat. Azonban nemcsak a tanári asztal felől érkezhet a nyomás, de sokuknak a közösségen belül elfoglalt helye is szorongást okozhat, különösen, ha az osztály perifériájára kerülnek.

Az iskolai szorongás hátterében több ok állhat. Van, aki az átlagon felüli intelligenciája miatt lesz visszahúzódóbb, és nem talál társra az osztálytársaiban, és ezért ismerkedik nehezebben. Másoknak éppen a túl magas elvárások okozhatnak görcsöket, és azért maradnak a barátság területének a peremkerületén, mert vagy ők, vagy „okosabb” társaik kerítést emelnek közéjük.

Hogyan segíts?

* Teremts alkalmat barátkozásra, ismerkedésre! Szervezz születésnapi zsúrokat és névnapokat, hívd meg az osztálytársakat vagy a szomszéd gyermekeket. Ha a gyermeked megszokja, hogy sok emberrel van együtt, az iskolában is könnyebben megy majd neki is az ismerkedés.

* Mutass példát. A felnőttek mintája például szolgál a gyermeknek, aki másolni fogja a kedvességet, az együttérzést és korrektséget, amit a szülő tanúsít saját barátai felé.

* Úgy beszélgess vele, hogy a gyerek ne lássa rajtad a túlzott aggodalmat, mert sok esetben ez csak olaj lehet a tűzre. A gyermek ilyenkor azt gondolhatja, hogy „valami nem oké” vele, és elképzelhető, hogy még inkább bezárkózik a többiek előtt.

Ne láncold magadhoz!

2010. október 18.

  A néhány hónapja tartó jelenség már kezdett kínossá válni. Ekkor döntöttek úgy az óvónők, hogy jelzik az édesanyának: érdemes lenne felkeresni az óvoda pszichológusát.

Halk szavú, harmincas évei közepén járó hölgy, egyike azoknak a szülőknek, akik sosem álltak le trécselni a folyosón a többi anyukával, ő nem nézett föl a gyerek mellett guggoltában, amikor hallotta: új érkező kezdett öltözködni a mellettük lévő szekrénynél. Nagy gonddal, hosszasan öltöztette ötéves kislányát, aki megadóan tűrte, kezében maciját szorongatva. Az édesapát sosem látták az óvónők, mindig az anya jött; korán hozta Esztit, mert sietett a munkahelyére, aztán, ahogy végzett, rohant a gyerekért, de hát a nyolc óra munkaidő, plusz az egy-egy órányi utazás oda meg vissza, megnyújtotta a kislány óvodában töltött idejét.
Kézen fogva vezette Esztit a csoportba, elbúcsúztak, mindkettejük szemei könnyben úsztak. Eszti leült egy székre, szemben az ajtóval, s amíg anyja meg nem érkezett érte délután, jóformán el sem mozdult onnan. Várta őt, maciját ölelve. A néhány hónapja tartó jelenség már kezdett kínossá válni. Ekkor döntöttek úgy az óvónők, hogy jelzik az édesanyának: érdemes lenne felkeresni az óvoda pszichológusát.

A háttér

Férjével már régóta nem kommunikált az anya, szívesen külön költözött volna, hiszen évek óta már csak egymás mellett, s nem együtt éltek. A lakást azonban hitelből vették, melyet közösen törlesztettek, s ami miatt nem is tudták volna egykönnyen eladni. A feleség hosszú ideje kislányával aludt – nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban is. Barátai, barátnői alig voltak, évente két-három alkalommal járt el otthonról. Munkahelyén sem volt bizalmas kapcsolata senkivel: nem érezte szükségét. Szülei már nem éltek, testvére nem volt. Férjével megromlott viszonya helyett újat nem keresett, magányába fordult, s az egyetlen ember, akivel intim közelségben volt testileg-lelkileg, az a kislánya lett.

A gyermek szemszöge

Eszti kedves, értelmes, szép kislány, akinek életkorához megfelelően barátkoznia, játszania kellett volna a csoportban, ám a naphosszat tartó gubbasztás a széken minden más tevékenységtől elvonta. Szemein, testtartásán látszott a szorongás, a görcsös, megfeszített várakozás, amely csak akkor enyhült, amikor az anyja végre újra megjelent a csoportszoba ajtajában. Addig semmiféle kérésre, unszolásra nem volt hajlandó elmozdulni a székről. Milyen jó lehet egy édesanyának tudni, hogy gyermeke ennyire kötődik hozzá, ennyire szereti őt, ennyire fontosnak tartja a személyét, amely a külvilággal való minden más kapcsolatot felülír! Vajon Eszti is így érezte?

A pszichológus szemszöge

Az ötéves kor a külvilág felé nyitás időszaka, a barátkozásé, bandázásé, veszekedéseké, kibéküléseké, a felnőttek világának megfigyeléséből fakadó szerepjátékoké, azaz a felnőtt világ mintáinak elsajátításáé, nemi, érdeklődésbeli mintákkal való azonosulásé. Családon belül a kislányok az apjukba szerelmesednek, a kisfiúk anyut akarják feleségül venni, s a megegyező nemű szülővel azonosulnak (ez az ún. ödipális kor). A gyerek biztonságérzetének első számú forrása a szülő, általában az anya, hiszen a hozzá fűződő kötődés sokkal mélyebb. Az ő elfogadásának, szeretetének megszerzése, megtartása gyakran olyan viselkedést idéz elő a gyermekben, ami nem természetes, tünet értékű.

A gyermek, bár görcsösen ragaszkodik e szokásokhoz, szenved tőlük: a megfelelés, a szeretet elnyerésének vágya miatt kényszeríti magára (tudatos szándék nélkül!) azokat. Elgondolkodtató, vajon kinek van szüksége arra, hogy ez az egészségtelen kötődés Eszti részéről fennálljon? Ki az, akinek külső kapcsolatai beszűkültek, akinek egyetlen lehetősége az intimitás megélésére ez a páros? Saját fontosságának, mellőzhetetlenségének, szükségességének tudata miatt kell az anyának ez a torz kapcsolat, mely végeredményben mindkettejük életét megkeseríti (s természetesen ő sem tudatosan kényszeríti ezt ki lányából).

Mi a teendő?

A pszichológus ebben az esetben is csak segítője, asszisztense lehet a felismerés, belátás folyamatának, amely majd a változást indukálja. Munkájához elengedhetetlen az empátia, az anya magányának, elesettségének mély megértése-átélése, a vele való azonosulás: enélkül minden segíteni akarás hiábavaló. Beszélgetéseik során azonban az anyának kell eljutnia a felismerésre, hogy szükségét érezze a külvilág felé való nyitásnak, a mélyebb társas kapcsolatok, barátságok kialakításának, önmaga női szerepekben való erősítésének, érzelmi labilitása leküzdésének, új párkapcsolat létesítésének (amennyiben a házasságát nem szándékozik helyrehozni).

Ennek nemcsak szociális szinten kell megtörténnie: létezésük térbeli viszonyait is ki kell tágítani, terjeszteni, eljárni másokhoz, vendégeket hívni, együttes külső programokat szervezni. Mivel Eszti a rosszul működő család tünetének hordozója csupán, az ő helyzetét az édesanyja, illetve családja problémáinak megoldása fogja rendezni.

Kell-e „alvótárs” a gyereknek?
Maci, pelus, baba vagy esetleg egy kiscica? Sok mindenből választhat a gyerek, amikor néhány hónaposan leteszi a voksát leendő kedvence mellé. De tényleg kell az „alvássegítő?