Gyermek lélek- Gyermek nevelés - Ne láncold magadhoz!

Ne láncold magadhoz!

2010. október 18.

  A néhány hónapja tartó jelenség már kezdett kínossá válni. Ekkor döntöttek úgy az óvónők, hogy jelzik az édesanyának: érdemes lenne felkeresni az óvoda pszichológusát.

Halk szavú, harmincas évei közepén járó hölgy, egyike azoknak a szülőknek, akik sosem álltak le trécselni a folyosón a többi anyukával, ő nem nézett föl a gyerek mellett guggoltában, amikor hallotta: új érkező kezdett öltözködni a mellettük lévő szekrénynél. Nagy gonddal, hosszasan öltöztette ötéves kislányát, aki megadóan tűrte, kezében maciját szorongatva. Az édesapát sosem látták az óvónők, mindig az anya jött; korán hozta Esztit, mert sietett a munkahelyére, aztán, ahogy végzett, rohant a gyerekért, de hát a nyolc óra munkaidő, plusz az egy-egy órányi utazás oda meg vissza, megnyújtotta a kislány óvodában töltött idejét.
Kézen fogva vezette Esztit a csoportba, elbúcsúztak, mindkettejük szemei könnyben úsztak. Eszti leült egy székre, szemben az ajtóval, s amíg anyja meg nem érkezett érte délután, jóformán el sem mozdult onnan. Várta őt, maciját ölelve. A néhány hónapja tartó jelenség már kezdett kínossá válni. Ekkor döntöttek úgy az óvónők, hogy jelzik az édesanyának: érdemes lenne felkeresni az óvoda pszichológusát.

A háttér

Férjével már régóta nem kommunikált az anya, szívesen külön költözött volna, hiszen évek óta már csak egymás mellett, s nem együtt éltek. A lakást azonban hitelből vették, melyet közösen törlesztettek, s ami miatt nem is tudták volna egykönnyen eladni. A feleség hosszú ideje kislányával aludt – nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban is. Barátai, barátnői alig voltak, évente két-három alkalommal járt el otthonról. Munkahelyén sem volt bizalmas kapcsolata senkivel: nem érezte szükségét. Szülei már nem éltek, testvére nem volt. Férjével megromlott viszonya helyett újat nem keresett, magányába fordult, s az egyetlen ember, akivel intim közelségben volt testileg-lelkileg, az a kislánya lett.

A gyermek szemszöge

Eszti kedves, értelmes, szép kislány, akinek életkorához megfelelően barátkoznia, játszania kellett volna a csoportban, ám a naphosszat tartó gubbasztás a széken minden más tevékenységtől elvonta. Szemein, testtartásán látszott a szorongás, a görcsös, megfeszített várakozás, amely csak akkor enyhült, amikor az anyja végre újra megjelent a csoportszoba ajtajában. Addig semmiféle kérésre, unszolásra nem volt hajlandó elmozdulni a székről. Milyen jó lehet egy édesanyának tudni, hogy gyermeke ennyire kötődik hozzá, ennyire szereti őt, ennyire fontosnak tartja a személyét, amely a külvilággal való minden más kapcsolatot felülír! Vajon Eszti is így érezte?

A pszichológus szemszöge

Az ötéves kor a külvilág felé nyitás időszaka, a barátkozásé, bandázásé, veszekedéseké, kibéküléseké, a felnőttek világának megfigyeléséből fakadó szerepjátékoké, azaz a felnőtt világ mintáinak elsajátításáé, nemi, érdeklődésbeli mintákkal való azonosulásé. Családon belül a kislányok az apjukba szerelmesednek, a kisfiúk anyut akarják feleségül venni, s a megegyező nemű szülővel azonosulnak (ez az ún. ödipális kor). A gyerek biztonságérzetének első számú forrása a szülő, általában az anya, hiszen a hozzá fűződő kötődés sokkal mélyebb. Az ő elfogadásának, szeretetének megszerzése, megtartása gyakran olyan viselkedést idéz elő a gyermekben, ami nem természetes, tünet értékű.

A gyermek, bár görcsösen ragaszkodik e szokásokhoz, szenved tőlük: a megfelelés, a szeretet elnyerésének vágya miatt kényszeríti magára (tudatos szándék nélkül!) azokat. Elgondolkodtató, vajon kinek van szüksége arra, hogy ez az egészségtelen kötődés Eszti részéről fennálljon? Ki az, akinek külső kapcsolatai beszűkültek, akinek egyetlen lehetősége az intimitás megélésére ez a páros? Saját fontosságának, mellőzhetetlenségének, szükségességének tudata miatt kell az anyának ez a torz kapcsolat, mely végeredményben mindkettejük életét megkeseríti (s természetesen ő sem tudatosan kényszeríti ezt ki lányából).

Mi a teendő?

A pszichológus ebben az esetben is csak segítője, asszisztense lehet a felismerés, belátás folyamatának, amely majd a változást indukálja. Munkájához elengedhetetlen az empátia, az anya magányának, elesettségének mély megértése-átélése, a vele való azonosulás: enélkül minden segíteni akarás hiábavaló. Beszélgetéseik során azonban az anyának kell eljutnia a felismerésre, hogy szükségét érezze a külvilág felé való nyitásnak, a mélyebb társas kapcsolatok, barátságok kialakításának, önmaga női szerepekben való erősítésének, érzelmi labilitása leküzdésének, új párkapcsolat létesítésének (amennyiben a házasságát nem szándékozik helyrehozni).

Ennek nemcsak szociális szinten kell megtörténnie: létezésük térbeli viszonyait is ki kell tágítani, terjeszteni, eljárni másokhoz, vendégeket hívni, együttes külső programokat szervezni. Mivel Eszti a rosszul működő család tünetének hordozója csupán, az ő helyzetét az édesanyja, illetve családja problémáinak megoldása fogja rendezni.