Gyógyító mesék - VERONKA ÖSSZEVISSZA-ORSZÁGBAN
Tartalomjegyzék
VERONKA ÖSSZEVISSZA-ORSZÁGBAN
Ha a gyerek rendetlen –
A dzseki gyurötten hever a széken, a tornazsák a padlón, a cipok szanaszét szórva az eloszobában, a játékok egy része az ágyban, a többi a nappali szobában, sot jut belolük a konyhába is!
- Csinálj végre rendet! – szól mérgesen anya. – Rakd el a holmidat! Az ember mindenütt a te dolgaidba botlik, mert mindent széthagysz! Van énnekem éppen elég dolgom, nem fogok utánad rakodni. Turhetetlen ez a rendetlenség! Hányszor mondjam? Égy már egy kicsit tekintettel rám is!
Veronka nem érti, mit akar anya. Szerinte elrakodni butaság és teljesen fölösleges. – Minek mindent elrakni, amikor holnap megint szükségem lesz a holmimra? Különben is, rendet csinálni szörnyen unalmas! – gondolja kedvetlenül. – Semmi kedvem elrakodni. Van nekem fontosabb dolgom is! Én nem akarok rendes lenni!
És anya többnyire maga teszi helyére Veronka játékait, amikor már nagyon megelégeli a szörnyu rendetlenséget.
Egy szép napon, amikor Veronka megint csak nem akar rendet csinálni, különös dolog történik. Valaki vihog!
- Hi-hi-hi! Végre valakinek ugyanaz a véleménye, mint nekünk! Nagyszeruen illenél közénk! Gyere velünk Összevissza-országba, ahol mindig minden rendetlen! – szól egy kócos kis lompi.
A lompik a Föld legrendetlenebb lakói. Összevissza-országban élnek, a világ végén, ahová nem megy vonat, ahová nem visz hajó, sot még a repülogép se találna oda.
Veronka menten felkapja a fejét.
- Igazán? Elvisztek Összevissza-országba? Igaz, hogy ott nem muszáj mindig rendet rakni? Hogy az ember szanaszét hagyhatja a holmiját?
- Hát persze! – vágja rá büszkén Lompi. – Gyere csak, majd meglátod a tulajdon szemeddel, ha nekünk nem hiszel!
Veronka nem sokat tétovázik, hiszen nagyon kíváncsi arra az Összevissza-országra! A lompik szélsebesen elrepítik birodalmukba.
Összevissza-országban nem no a réten virág, nincsenek játszóterek, de még forgalmi lámpák sem. A réten üres konzervdobozok hevernek, a játszóterek helyén maszatos földhányás, törött játékszerek. Forgalmi lámpára meg úgysincs szükség, hiszen az autók össze-vissza cikáznak, ahogy a vezetok kedve tartja.
- Hoppá! – kiált fel Lompi. – Vigyázz! Nézd, hogy hová lépsz!
Veronka észreveszi, hogy a járdán csupa szemét hever. Ha valakinek nincs már szükséges valamire, fogja, és egyszeruen kidobja az utcára.
- Megérkeztünk. – áll meg Lompi. – Itt lakom.
Veronka belép, de a következo pillanatban már orra bukik.
- Juj! Mi ez? – A borsófozelékkel teli fazék a lépcson állt, abba botlott bele. A borsó szétgurul, legtöbb a Lompi lába elé. O meg rálép, és széttapossa a borsót.
- Annyi baj legyen! – mondja. – Legfeljebb borsópürét vacsorázunk! Segíts, légy szíves, hozz tányérokat a konyhából. Veronka kinyitja a konyhaszekrényt. De tányérok helyett egy barna cipot talál benne, egy alsónadrágot, egy üres fogkrémes tubust meg egy fejevesztett játék macit.
Pfuj! Milyen rémes rendetlenség! – gondolja Veronka.
Mivel azonban o se szeret rendet rakni, nem szól, hanem tovább keresi a tányérokat. Végre! A fürdokádban, szétszórt játékkártyák, szakadt füzetek és néhány játékautó társaságában hever két elmosatlan tányér.
- Ilyenbol nem vagyok hajlandó enni! Undorító ez a rendetlenség! – És Veronka gyorsan kiszed mindent a fürdokádból, elmossa a két tányért, és …igen, igen, de hova tegye? Az asztalon egy csomó színes ceruza, rajzlap, rágógumipapír hever, egy kirakós játék szétszórt darabjaira félbemaradt nyalóka ragad.
Veronka nem sokat töpreng: gyorsan rendet rak az asztalon is.
- Hé! Hát te meg mit muvelsz? Nem tudod, hogy Összevissza-országban tilos rendet tartani? Azt hittem, tetszik majd neked itt minálunk, hiszen te se szereted elrakni a holmidat – csóválja Lompi a fejét.
- Nem is! – mondja zavartan Veronka. – De ez a rendetlenség már nekem is sok. A szüleim mindig olyan szép rendet csinálnak. Csak én nem szeretem helyretenni a holmimat. A szüleim szoktak elrakodni utánam. Én egy kicsit kényelmes vagyok hozzá. De itt akkora a rendetlenség, hogy semmit sem lehet megtalálni! És minden olyan piszkos!
- Szamárság! – mérgelodik Lompi. – Rendet rakni ostobaság. Kár azzal fecsérelni az idonket. Most együnk gyorsan, aztán kezdhetünk végre játszani.
Veronka feledi újdonsült rendszeretetét.
- Jó! Ne pocsékoljuk az idot takarításra! Mit játsszunk?
- Van egy csomó babaházam, azokból várost építhetünk utcákkal, azokon meg majd az autóim közlekednek – ajánlja Lompi. – Jó lesz? De hová lettek a babaházak? Gyere, Veronka, segíts megkeresni.
Benéznek a szekrénybe, bekukkantanak minden egyes fiókba, bemásznak az ágy alá, még a kamrában is keresgélnek, de nem találnak mást, csak a kirakós játék néhány darabját, egy legoalkatrészt, egy mesekönyv kitépett lapjait, meg különbözo nagyságú játékautók egy-egy kerekét.
- Ide nézz! – örvendezik Lompi. – találtam az ágyban egy barna cipot!
- A párja a konyhaszekrényben van – jegyzi meg komoran Veronka. – De hol lehetnek a babaházak? Hogy lehet ilyen rendetlenségben bármit is megtalálni?
Veronka elfárad a hosszú, sikertelen kutatásban, és már a játéktól is elment a kedve, inkább lefeküdne, de mindjárt ki is ugrik az ágyból.
- Au! Valami megszúrt!
Lompi utánanéz, mi lehet az – és elohúz egy villát.
Veronka most már végképp elmorcosodik.
- Semmi értelme, hogy nem kötelezo rendet rakni, ha az embernek még ideje sincsen a játékra, mert semmit sem talál meg. Egyáltalán nem tetszik nekem ez az összevisszaság! Hol keresztülesik valamin az ember, hol megszúrja az ágyban egy villa. Hogyan csinálhatnék magamnak kedvet a rendrakáshoz, de úgy, hogy ne kelljen annyi idot elvesztegetnem?! – És miközben Veronka ezen töpreng, elnyomja az álom a piszkos, rendetlen ágyban.
Másnap reggel nagyszeru ötlete támad.
- Ébredj, Lompi! – kiáltja el magát. – Már tudom, hogyan játszhatunk is, és rendet is tarthatunk!
Lompi az asztalterítovel takarózott, mert nem talált ágynemut. Párnának a pulóverét gyömöszölte a feje alá. Rosszul aludt, és rosszkedvuen ébred.
- Hagyj békén! Tudd meg, hogy Összevissza-országban nincs rend, nincs takarítás, se kicsi, se nagy. De hiszen tudod magad is.
- Ugyan, kelj már fel! – kérleli Veronka. – Rendcsinálást fogunk játszani!
Sokáig tart, mire Lompi megtalálja a lakás különbözo helyiségeiben szétszórt ruhadarabjait, és végre felöltözik. Veronka már türelmetlen.
- Látod, mennyi idot fecsérelsz el? Ilyen rendetlenségben nem csoda, ha nem találod, amire szükséged van. A sok keresgélésben nem lesz idonk játszani! Mondhatom, nagyon nem tetszik nekem ez a ti Összevissza-országotok! Csúnya, barátságtalan és rém unalmas!
Lompi persze megsértodik, de szíve mélyén igazat ad Veronkának. O ugyan már hozzászokott a rendetlenséghez, de belátja, hogy épp emiatt nem tud rendesen játszani, mert vagy a játékok mennek tönkre, vagy úgy elbújnak, hogy rájuk sem lehet találni.
- Felolem! – vonja meg a vállát. – Na, mutasd, hogy megy a takarítójáték!
Veronka örül, és mindjárt el is magyarázza.
- Figyelj: mindent összegyujtünk, ami szanaszét hever a lakásban. Idehordjuk az egészet a sarokba. Akkor te lassan húszig számolsz. Azalatt én, amilyen gyorsan csak telik tolem, minél több holmit a helyére rakok. Aztán rajtam a sor: én számolok húszig, és te pakolsz szélsebesen. Aki több holmit takarított el, az nyer.
Lompinak tetszik a játék.
- Hiszen ez olyan, mint a versenyfutás! Na jó, kezdhetjük. Eloször tehát összegyujtünk mindent, ami szanaszét hever. Tehát: elkészülni – vigyázz – rajta!
Lompi és Veronka végigszáguld a lakáson, és villámgyorsan hegyet épít az imént még széjjelszórt holmiból.
Közben még az elkeveredett babaházakat is megtalálják! Most következik a játék második része.
Lompi számolni kezd:
- Egy, ketto, három…
Veronka mindenáron nyerni akar, és igyekszik minél több holmit a helyére rakni.
A hegy már jócskán leapadt, mire Lompi elkiáltja, hogy – Húsz!
Most csere következik: Veronka számol, Lompi pakol. Csakhogy neki sokkal lassabban megy, mint Veronkának. Veronka a gyoztes!
- Bravó! Nem is tudtam, hogy rendet rakni ilyen jó mulatság! De legközelebb én fogok nyerni. Milyen gyorsan ment a rendcsinálás –boven van még idonk, hogy mást is játsszunk! – állapítja meg elégedetten Lompi.
- Játsszunk most a babaházakkal meg az autókkal, amit tegnap ajánlottál – mondja Veronka. – Most már mindent megtalálunk. Kezdhetjük is!
Jó ideig elégedetten játszanak, utána pedig helyre rakják valamennyi játékot.
- Így nem veszhetnek el, és nem is fognak elromlani. Holnap meg, ha mást akarunk játszani, nem lesznek útban – mondja Veronka.
Azért egyet-mást még kint felejtenek. Nosza, gyorsan még egy forduló takarítójáték, és kész a rend.
- Soha még a mi Összevissza-országunkban ennyit nem tudtam játszani – ámul-bámul Lompi. – Úgy látszik, mégiscsak jobb rendet tartani. De furcsa! Sose gondoltam volna! – csóválja a fejét.
Veronkának haza kell térnie a szüleihez. Örül, hogy hátat fordíthat a csúnya, piszkos Összevissza-országnak. Amikor hazaér, örül, hogy szép mezoket lát, tele virággal, nem pedig üres konzervdobozokkal. A játszótereken is milyen szép a hinta, a csúszda, nem hevernek törött játékok szanaszét! A járdán sincs hulladék nem botlik meg semmiben. És amikor a forgalmi lámpa zöldet mutat, Veronka nyugodtan átmehet a túlsó oldalra.
Milyen egyszeru minden, ha rend van! Furcsa! Veronka egyszeriben jól érzi magát a rendes lakásban. Elmeséli szüleinek, milyen csúf az az Összevissza-ország, és azt is elmondja, milyen jó játékot találtak ki Lompival.
- Ezt néha itthon is eljátszhatjuk! – mondja anya. – Jó ötlet! Persze nem kell ám mindig mindent abban a szempillantásban elrakni. A rendet sem jó túlzásba vinni. De ha mindent örökké szanaszét hagynánk, hamarosan olyanok lennénk, mint a lompik. Magad tapasztaltad, milyen kellemetlen is lehet a rendetlenség. Nos, esténként néha játszhatunk mi is takarítójátékot. Jó lesz?
- De milyen jó! – kurjant Veronka. – Mit kapok, ha én nyerek?
- Ha valamennyien igyekszünk rendet tartani – mosolyog apa -, mindannyian nyerünk: sok idot! És anyának nem kell mindenki után rakodnia. Mit szólnál, ha felolvasnánk neked egy mesét? Megfelel nyereménynek?
- Nagyon is! – örvendezik Veronka. – Biztosan én fogok a legtöbbször gyozni, mert ezentúl mindig rendet tartok majd a szobámban, és semmit sem hagyok szanaszét! Brr! Rosszul leszek, ha csak eszembe jut az az Összevissza-ország! Nem szeretnék lompi lenni!
Amit a szüloknek tudniuk kell
A gyerekek semmi vonzót nem találnak a rendrakásban, és még csak nem is értik, miért van rá szükség. Sok szülo esik abba a hibába, hogy szüntelenül figyelmezteti csemetéjét: takarítsa el végre a szanaszét hevero holmit, vagy pedig a végén maga rak rendet a gyerek után. Ehelyett kíséreljék meg, hogy a gyerek szemében vonzó legyen a rend, és ehhez saját maguk szolgáljanak példával: ez viszont nem fog sikerülni, ha maguk is hajlanak a rendetlenségre – ám a túlzott rendszeretet is kiválthatja a gyerek ellenállását.
A mesében ajánlott rendrakó verseny ébressze rá a gyereket a rend értelmére, és ösztönözze a rendrakásra. Egyidejuleg azt is megtanulja, hogyan tud legjobban rendet tartani, és hogy hol van minden egyes holmijának a helye. Kezdetben önök irányítják a játékot, késobb a gyerek már maga alakítja. Mindenesetre tartsák mindvégig szemmel a gyereket, és megfeleloképpen méltányolják a haladását. Így valahogy:
- Bravó! Most már sokkal szebb a szobád! Ha legközelebb megint bejövök, biztosan meglepodöm majd, mennyi mindent helyre tettél. Már alig várom!
Ha a gyerek végzett a munkával, ismételten fejezzük ki örömünket:
- Igazán sokat segítettél! Örülök, hogy a gyerekem már ilyen nagy segítséget jelent. Most sokkal kevesebb a dolgom, hiszen nem kell állandóan rakodnom utánad. Mivel ilyen gyorsan ment, marad egy kis idonk szórakozásra. Olvassak fel neked valamit?
A játékot azonban csak néhány napig folytassuk, mielott még a gyerek ráunna, és a játék elveszítené vonzóerejét. Ezután a gyereket rávezetjük, hogy önállóan tartson rendet. Ezt is játékkal érhetjük el legjobban. A gyerek – az önök tudta nélkül – maga takarítson, és ezzel lepje meg önöket. Jutalmul ígérjék meg neki, hogy o is kérhet valami meglepetést. Ha a rendrakás szokássá válik, a megerosítést csak esetlegesen, szabálytalan idoközökben alkalmazzuk. Ha a gyereknél már rutinszeruvé vált is a rendrakás, természetesen olykor-olykor elofordul – akárcsak nálunk, felnotteknél -, hogy nincs kedve rendet csinálni. Ilyen esetben tanúsítsunk megértést, és ösztönözzük a gyereket, valahogy így:
- megértem, hogy nincs mindig kedved takarítani. Magam is így vagyok vele néha. Nekem sincs mindig kedvem rendet rakni. Ilyenkor csak nagy nehezen sikerül rávennem magamat, hogy nekilássak. Tudod, mit? Amíg én vasalok, te csinálj rendet. Így mind a ketten gyorsan elvégzünk valamit, amihez pedig semmi kedvünk. Utána pedig együtt fogjuk élvezni, hogy magunk mögött tudjuk a kellemetlen dolgokat.
A gyereket tehát játékos formában vezessük rá az önálló takarítás és rendrakás rutinszeru tevékenységére. Ha néha-néha alábbhagy a buzgalma, ne tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre, de viseltessünk megértéssel iránta.