Gyógyító mesék - A KIS HABLEÁNY

A KIS HABLEÁNY

Ha a gyerek fél a fogorvostól –

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hableány. A tenger mélyén élt pompás korallpalotában, óriási kert közepén. A tengeri állatok mind szerették, mert a kis hableány nagyon aranyos volt, mindenkinek segített, soha senkit sem bántott.

Most biztosan azt gondoljátok, hogy a kis hableány nagyon boldogan élt sok barátja körében, a gyönyöruszép palotában. Nos, ha ezt hiszitek – tévedtek. A kis hableány nagyon is elégedetlen volt a sorsával, mert egyáltalán nem szeretett hableány lenni. Az volt a leghobb kívánsága, hogy bárcsak embergyerek lehetne. Bánatában akkorákat sóhajtozott, hogy valósággal visszhangzott tole a tenger. Sajnálták is a tengeri állatok, a tintahal, a tengeri sün, a medúza, a hatalmas cethal, az okos delfin, sot még a falánk cápa is – és mind, egytol egyig szerettek volna segíteni rajta.

Történt egy napon, amikor a kis hableány a szokásosnál is keservesebben sóhajtozott, hogy egyszer csak megjelent elotte egy szépséges tündér, és így szólt:

-  Teljesítem három kívánságodat. Gondold meg jól, mit kívánsz, mert ha kimondtad a kívánságot, már nem vonhatod vissza.

-   Nem kell sokat gondolkoznom – vágta rá a kis hableány. – Hisz már évek óta az a vágyam, hogy embergyerek legyek! Halld hát elso kívánságomat: halfarkam helyébe legyen két lábam, hogy igazi embergyerek lehessek. Második kívánságom: éljek messze-messze a tengertol, hogy ne támadjon honvágyam. Utolsó kívánságom pedig: szeressenek az emberek is annyira, mint a tengeri állatok.

-   Mind a három kívánságod teljesül. Csak az a kár, hogy nem kívántál magadnak egészséget. Az egészség a legnagyobb kincs a földön. De azért sok szerencsét kívánok! Légy olyan jó embergyerek, mint amilyen jó kis hableány vagy! – szólt a tündér, és eltunt.

Egyszeriben hatalmas zúgás-búgás támadt, zizegés, zümmögés, surrogás töltötte be a tengert. Aztán minden elsötétedett. A kis hableány el sem búcsúzhatott barátaitól, a tengeri állatoktól, mert máris egy városszéli házikóban találta magát.

-   De szép itt minden! – kiáltott fel boldogan. – Milyen gyorsan teljesült a kívánságom! De jó is embernek lenni!

Mivel igen okos kis teremtés volt, egykettore megtanulta az emberek szokásait. És hamarosan teljesült harmadik kívánsága is: mindenki szívébe fogadta a messzi idegenbol jött szép kislányt, és a házikóba sereglettek a jó barátok.

Egyik este a kis hableánynak, aki soha életében nem érzett még fájdalmat, szörnyu fogfájása támadt.

-    Ó, bárcsak maradtam volna hableány! – kesergett. – Jaj nekem, jaj nekem! Embergyereknek lenni jó dolog – ha az ember egészséges. Jaj nekem, jaj nekem! Bárcsak most is a tenger mélyén élhetnék! Miért is nem maradtam hableány! – És nagy sokára álomba sírdogálta magát.

Másnap reggelre eltunt a fájdalom. A kis hableány elmesélte Krisztina barátnojének, mennyire fájt elozo este a foga.

-    El kell menned a fogorvoshoz! – jelentette ki Krisztina. – Még ha most éppen nem fáj a fogad, akkor is. Mert késobb sokkal erosebben tér majd vissza a fájdalom!

A kis hableány elsápadt.

- Micsoda? Fogorvoshoz?! Dehogyis merek én oda elmenni! Különben nem is tudom, milyen az a fogorvos!

Hogyan is tudhatta volna, hiszen hableány korában sohasem volt szüksége semmilyen orvosra!

-   Tudod, mit? – kérdezte Krisztina. – Játsszunk fogorvost! Akkor majd el tudod képzelni, milyen az. És nem fogsz félni tole. Ha az ember megismer valamit, az mindjárt nem is olyan félelmetes. Na gyere, játsszuk el, milyen is lesz az igaziból!

-  Én már a puszta gondolattól is félek, hogy el kell indulnom a fogorvoshoz! És még bele is üljek a fogorvosi székbe, és nyissam ki a számat…Nem, nem, nem! Vissza akarok menni a tengerbe! Bárcsak hableány maradtam volna!

-  Hogy te milyen gyáva vagy! Nem mondom, én is izgulok egy picit, ha fogorvoshoz kell mennem. Kellemesnek éppenséggel nem mondható, de nem is annyira félelmetes, hogy így kellene rettegni tole! Gyere, kezdjük a fogorvososdit! Ülj le ebbe a kényelmes karosszékbe, és gondolj valami szépre. Például a kedvenc társasjátékodra, vagy valakire, akit nagyon szeretsz.

- Jó! Mindjárt kigondolok magamnak valami szépet – örvendezett a kis hableány.

- Most pedig képzeld el, hogy már megyünk is a fogorvoshoz. Ha elfog a félelem, nézz csak rám, és próbálj megint vidám dolgokra gondolni.

- Brr! – rázkódott össze a kis hableány. – Ilyesmit nem szeretek elképzelni!

- Majd megszokod! – nevetett Krisztina. – Na gyere, próbáljuk meg még egyszer.

Most már könnyebben tudott a kis hableány a fogorvoshoz vezeto útra gondolni. És harmadszorra már meg se kottyant neki!

A következo lépések – becsöngetni a fogorvoshoz, belépni a várószobába, bemenni a rendelobe, leülni a fogorvosi székbe – már mentek, mint a karikacsapás.

- Most nyisd ki a szádat. Én meg majd berregek, mint a fúró.

- Juj! - kiáltott fel a kis hableány, és rémülten kinyitotta a szemét.

- Gondold, hogy legyek zümmögnek körülötted, vagy egy motorkerékpár berreg az utcán. Mindjárt nem lesz olyan kellemetlen a fúró hangja. Hallod, hogy kerengnek körülötted a legyek? Bravó! Nagyon bátor vagy!

Mi tagadás, a kis hableánynak nem nagyon tetszett a fogorvososdi. De miután néhányszor eljátszották, már jót nevetett a gondolatra, hogy motorkerékpár hajtott be a szájába, és az berreg odabent.

-  Folytassuk a fogorvososdit – közölte Krisztina. – Szó ami szó, a kezelés néha fáj egy kicsit. De sokkal-sokkal kevésbé, mint ahogyan tegnap fájt a fogad. Most megint körülberregi a motorkerékpár a fogadat. Zzzz-zzzz: már el is robogott. Bravó! Bravó! Nagyon-nagyon bátor vagy! Tudod, mit? Ma délután el kell mennem a fogorvoshoz. Eljöhetsz velem, és megnézheted, milyen is a kezelés.

El is ment a két barátno a fogorvoshoz. Az asszisztensno megkérdezte a nevüket, és ok helyet foglaltak a várószobában. A kis hableány mindent alaposan megnézett.

Furcsa! – gondolta magában. – Nem is olyan félelmetes itt! Még tarkabarka folyóiratokban is lapozgathatok! – Fel is vett egyet, és nézegette az érdekes képeket. Közben egészen elfelejtette, hogy fogorvosnál van.

Ekkor kinyílt az ajtó, és a doktor néni kiszólt: Krisztinát hívta. Krisztina megkérte, kivételesen hadd menjen be vele a barátnoje is. Így aztán a kis hableány is bement a rendelobe. Sokféle muszert látott, a szoba közepén pedig ott állt a fogorvosi szék. Krisztina beleült, és nagyra tátotta a száját. A doktor néni sorra kocogtatta a fogait.

- Megvan a bunös! – szólt tréfásan, és kézbe vette a fúrót. Az asszisztensno hajlított csövet helyezett Krisztina szájába. – Ez a nyálelszívó – magyarázta a kis hableánynak. A fúró hangja bizony nem volt valami kellemes muzsika. De a kis hableánynak eszébe jutott a fogorvososdi, és elmosolyodott.

Krisztina kezelés közben szorosan lehunyta a szemét, de mire a fúró nagyobb fájdalmat okozhatott volna, már abba is maradt a berregés. A fogorvos néni ezüstös kenocsöt nyomott a kifúrt lyukba. – Öblítsd ki a szádat, és két óra hosszat ne harapj rá a betömött fogadra! Viszontlátásra! – mondta a fogorvos néni.

- Ez gyorsan ment! – sóhajtott megkönnyebbülten Krisztina. – Nem a legkellemesebb mulatság, de félni igazán nem kell tole.

-  De azért mielott eljönnék, otthon szeretném még egyszer eljátszani veled a fogorvososdit! – mondta a kis hableány.

És amikor o is elment a fogorvoshoz, útközben a játékra gondolt, és mindenféle más vidám dologra. Így aztán nem is esett nehezére, hogy nagyon bátor legyen. És mert elmúlt a fogfájás, a kis hableány megint örült, hogy embergyerek lehetett. Amit a szüloknek tudniuk kell

Könnyen elkerülheto, hogy a gyerek féljen a fogorvostól, ha magunkkal visszük, amikor kezelésre megyünk (rutinkezelés legyen, ne fájdalmas beavatkozás!). A gyerek számára ne legyen ismeretlen az orvosi rendelo, mire neki magának is el kell mennie a fogorvoshoz. A gyereknek megmutathatjuk, hogy a kezelés ugyan nem kellemes, de mindennapos dolog, hozzátartozik az ember életéhez. Ha a gyerek félénk, de nem szorong kifejezetten a fogorvosi kezelés elott, ne kövessük el azt a hibát, hogy állandó nyugtatgatással próbáljuk kibeszélni belole a félelmet – ezzel csak elbizonytalanítjuk. A gyerek ösztönösen megérzi, hogy a fogorvosi kezelés még a felnott számára is kellemetlen, és hamarosan fellép nála a szorongás. Nyugodtan, nyíltan szóljunk hozzá, amikor a félelem elso jelét tanúsítja:

- Igazad van, kellemetlen dolog fogorvoshoz menni. Ha az ember fél egy kicsit, az még nem jelenti azt, hogy gyáva. Melletted maradok, és egész ido alatt nézni fogjuk egymást, meglátod, ez segít. És amikor a kezelésnek vége – majd meglátod, hamarabb, mint gondolnád -, elmegyünk, és keresünk neked valami meglepetést.

A gyerek félelmét elfogadjuk, de nem értékeljük túl a helyzetet. Támogatást nyújtunk, és gondolatait kellemes dolgokra tereljük.

lap tetejére