Gyógyító mesék

Gyógyító mesék

Tartalomjegyzék

DÖNCI ÉS DORKA, A MEDVEBOCSOK

Ha a testvérek marakodnak

Megfigyelted-e már az állatkertben a medvebocsokat? Láttad, milyen vígan hancúroznak? De ha a játék elvadul, mackómama belekap csemetéi bundájába, jól megrázza, és odébb viszi oket.

Dönci és Dorka is aranyos bocsok. Sajnos oket nem látogathatod meg az állatkertben, mert messze-messze laknak a mamájukkal együtt egy szép, meleg medvebarlangban. Dönci az idosebb, nagyobb is, erosebb is, mint Dorka. Döncinek már szabad egyedül is kijárnia a medvebarlangból – persze nem mehet messzire. Odakint vidáman játszik, átmászik a kidolt fatörzseken, vagy a patakban pocskol. Néha legyeket, pillangókat kerget, és a lehulló falevelek után kapkod. Gyakran meg csak hempereg a fuben, és vígan dörmög hozzá. Szívesen indul felfedezoútra is – de sohasem messzire. Annyira már megokosodott, hogy mindig a barlang közelében marad.

Néha nem bánja, ha Dorka is elkíséri. Kettesben olykor vidámabb a játék. De többnyire zavarja a kishúga. Mert Dönci már olyasmit is játszik, amihez Dorka még kicsi, vagy amit egyedül jobb játszani. Dorka ilyenkor mérges, mert azt szeretné, ha Dönci csak vele játszana. Mindent pontosan úgy akar csinálni, mindenbol ugyanolyat szeretne kapni, mint a bátyja. És ha nem játszik éppen a mamájával, Döncit nyaggatja. Belecsíp a hátuljába, elszedi tole az édes bogyókat, vagy mancsával szétrontja a tornyot, amit Dönci rakott kavicsokból.

Dönci ilyenkor nagyon mérges, és bumfordi mackóorrával jól megbökdösi Dorkát. Dorka dühösen bömböl, és beszalad mackómamához a barlangba. Mackómama vigasztalja kicsikéjét, Dorka szorosan hozzábújik. Ám csakhamar megint játszani támad kedve. Felmászik mamája hátára, a bundáját tépázza, a fülét harapdálja, a hátán szánkázik. Mackómama mindezt békésen turi. Jó játék, én is ilyet akarok játszani – gondolja Dönci, és közelebb cammog. Felugrik anyja hátára, de akkora lendülettel, hogy letaszítja Dorkát.

Most már Dorka haragszik, és belekap Dönci lábába. Dönci felvisít és lepottyan mamája hátáról. De mindjárt talpra vergodik, és jókora pofont ken le a húgának, mert már o is dühbe gurult. Dorka pedig gyorsan kimereszti karmát, és jól megkarmolja Dönci orrát. Aztán… De nincs aztán, mert mackómama fenyegeto brummogással véget vet a csetepaténak.

Ha a bocsok összekapnak, mamájuk nem avatkozik be. De ha istenigazában bedühödnek, akkor kénytelen közbelépni. Mit csináljon mackómama a két pukkancs gyerekével? Egyformán szereti mind a kettot, és fáj neki, ha bántják egymást.

Végül szomszédjához, a sashoz fordul tanácsért. A sas ott fészkel a közelben egy magas hegyen. Sok mindenrol tud, hiszen o a levego királya, és a magasból látja, mi történik a földön. Mackómama elpanaszolja bánatát.

- Adok neked egy hegyikristályt – mondja a sas. – Eredj vissza a barlangodba. Meglátod, a kristály segít.

És mielott mackómama bármit is kérdezhetne, a sas már messze száll.

Nagy az öröm a barlangban, hogy mackómama hazatért.

- Mit hoztál? Hol voltál? Mit csináltál? Mesélj! Nem, elobb nekem mesélj! Én kérdeztem eloször! Nem igaz, mert én! Buta vagy! Mama, azt mondta, hogy buta vagyok! Igenis az vagy! Nem igaz, te vagy a buta! – és már kezdodik is a verekedés.

Mackómama elszomorodik, és közbe akar lépni. Ám hirtelen nagyot villan a hegyikristály, hogy mackómama szeme belekáprázik. Lehunyja a szemét – és abban a pillanatban mély álomba merül.

- Mama, ébredj fel! Dönci mindig bánt!

- Nem igaz! O az oka! Mindig hazudik, mama!

De mackómama semmit sem hall a csetepatéból. Alszik, mint a bunda.

- Éhes vagyok, mama! – nyafog Dorka. – Ki ad nekem enni? Mama, ébredj fel!

- Ugyan, mit bogsz mindjárt. Keress magadnak bogyókat. Talán még méhkast is találunk. Akkor nyalakodhatunk a mézbol. Várj, mindjárt jövök – vigasztalja húgát Dönci. Aztán együtt nekiesnek a finom csemegének.

-Unatkozom. Játszani akarok. De mama még mindig alszik. Akkor játsszál velem te, Dönci.

- Nem érek rá – mondja Dönci. – Megyek köveket görgetni a folyóba. Neked nem szabad, mert még beleesel a vízbe.

- Akkor maradj itt – nyafog Dorka.

- Ugyan, ne légy már olyan, mint egy pólyás! Tudsz te egyedül is játszani. Találj ki valamit. Én is mindig kitalálok mindenféle játékot. Meglátod, milyen mókás. Késobb majd játszunk együtt.

Dorka persze nem szeretné, ha Dönci pólyásnak tartaná. Ezért o is kitalál magának valami játékot, akárcsak a bátyja.

Amikor Dönci visszajön a folyótól, örül, hogy Dorka már olyan szépen tud egyedül játszani.

- Tényleg nem vagy már pólyás – dicséri a húgát. Most hancúroznak egy kicsit, már ahogy medvebocsoknál szokás. Csak úgy, mulatságból. Dönci vigyáz, hogy ne legyen goromba, de már Dorka sem annyira kényes. Hemperegnek, kacagnak, és amikor elfáradnak, mind a ketten mackómama mellé kuporodnak, aki még akkor is mélyen alszik.

Másnap reggelre mind a hárman jól kialudták magukat. A bocsok persze boldogok, hogy mackómama megint tud velük beszélni, játszani. Hiszen milyen jó is az, amikor velük foglalkozik, és nem alussza át az egész napot!

- Na, de ilyet! Ugyan fura segítséget kaptam a hegyikristálytól! Mit muveltetek? Nagy volt a veszekedés?

- Dönci nagyon aranyos volt. Még ennivalót is szerzett.

-Dorka pedig, képzeld, mama, egyedül játszott, mint egy nagy medvebocs! Egyáltalán nem veszekedtünk!

-No, akkor csakugyan segített a kristály. De igazából azért nem akarok mindig elaludni, valahányszor összekaptok. Ti is biztosan jobban szeretnétek, ha ébren maradnék. Azért talán akkor is tudtok úgy viselkedni, mint tegnap. Ha megint elkezdtek marakodni, ami testvérek között gyakran megesik, a kristály figyelmeztetésül felvillan. Akkor nem fajul el a veszekedés, és én sem alszom el. Jó lesz?

- Nagyon jó! – vágják rá vidáman a bocsok.

És csakugyan, mackómamának ettol fogva sohasem kell egy teljes napot átaludnia. Néha-néha azért felvillan a kristály. De az igazi nagy veszekedéseknek vége.

Amit a szüloknek tudniuk kell

A szülok nyilván egyformán szeretik valamennyi gyereküket, de ez még nem jelenti azt, hogy egyformán bánnak mindegyikkel. Gyakran túlzott követeléseket támasztanak a legidosebbel szemben, elvárják tole, hogy o legyen az „okosabb”, hogy engedjen, hogy felelos legyen a kistestvéreiért, hogy viselkedjék önállóan. A legkisebbnél pedig nagyon is könnyen élnek a szülok a mentséggel: - Hiszen még kicsi, nem érti még ezt. – Holott elso-szülöttjüknél, amikor ennyi idos volt, nem éltek volna ezzel az indoklással, hiszen amióta testvérei születtek, orá hárul a „nagy” szerepe.

Minden gyereket a korának és fejlodésének megfeleloen kell tehát kezelni, függetlenül a testvérek között elfoglalt helyzetétol.

Ha a gyerekek úgy érzik, hogy testvérük a kora miatt elonyben részesül, utánozni kezdik. A nagyobb egyszerre kisgyerek módjára viselkedik, a legkisebb a „nagyot” utánozza. Ha ezt megtiltják nekik, vagy dorgálják miatta, a csalódottságot általában a testvér iránti agresszióba fojtja.

Ha a legnagyobb gyerektol azt kell kérnünk, legyen tekintettel a kisebbekre, vagy mondjon le a kedvéért valamirol, ne azzal érveljenek, hogy „mert te vagy a nagyobb”. Ez nem érv a gyerek szemében. Úgy véli, hátárnyba került, és nem érzi át, mi is a valódi értelme annak, hogy tekintettel van a testvéreire. Hangsúlyozzák inkább a kölcsönös segítség jelentoségét a családi kapcsolatban.

A testvérek közötti féltékenységet és veszekedést korlátozhatják, de nem akadályozhatják meg. Egészen természetes a versengés, az erok összemérése. Igyekezzenek távol maradni a testvérek közötti civakodástól. Semmiképpen se játsszák a bíró szerepét. Csak akkor lépjenek közbe, ha valaki vagy valami veszélybe kerül. Utaljanak a marakodók érzéseire („nagyon haragos vagy”, „mérgelodsz”), de ne hirdessenek ítéletet. Azután próbálják meg a gyerekeket szétválasztani, és a figyelmüket másra terelni.

Ha a gyerekek az átlagosnál gyakrabban veszekszenek, legeloször is kérdezzék meg oket, kit-kit mi zavar a másikban, és mi az, ami mégis tetszik benne. Közösen állapítsanak meg hatásos rendszabályokat.

Ha veszekedés van a levegoben, alkalmazhatnak tréfás jeladást (a gyerekek által kitalált „titkos jelet”), ami a kívánt viselkedésre emlékezteti a gyerekeket. Ha ezután hamarosan sikerül abbahagyni vagy legalábbis tompítani a vitát, választhatnak a gyerekek játékot vagy mesét. Ha a gyerekek nem reagálnak a jelre, rögtönözzenek nekik „párbeszédet” egy babával, plüssállattal arról, hogy milyen jó lesz, ha a gyerekek abbahagyják a veszekedést, milyen jól fognak majd velük játszani. Így a veszekedés közvetlen említése nélkül rávezethetik oket a kívánt magatartásra. Csak ezután említsék a helyzetet, amelybol a veszekedés támadt, és újra beszéljék meg a programot.

Ha kevesebb lesz a veszekedés, a programmal fokozatosan fel lehet hagyni.

lap tetejére

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.