Gyógyító mesék - A NAGYÉTKU KISEGÉR
Tartalomjegyzék
A NAGYÉTKU KISEGÉR
Ha a gyerek nem akar enni
Bettina turkál az ételben. A szájában ide-oda tologatja a falatot.
- Egyél már végre! – biztatta édesanya.
- Nem kérek többet – mondja Bettina.
- Ami a tányérodon van, azt meg kell enni! – mondja édesanya.
- Nem fér már belém! – nyafog Bettina.
- Etesselek talán, mint egy kisbabát? Na rajta…Egy falattal az anyu kedvéért…Nyeld már le!
- Nem bírom, nem bírom! – bog Bettina, és beszalad a szobájába. Egyszerre valami neszt hall.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
Azt kívánom, legyél vidámabb,
Ne sírj, ne görbítsd le a szájad.
Bettina el van ragadtatva az aranyos kisegértol.
- Hát te honnan kerülsz ide?
Itt lakunk régen, veletek:
Egérpapa, -mama, -gyerek.
Tudjuk, hogy enni nem szeretsz,
S hogy szüleid bosszantja ez.
Amikor nem ízlik az étel,
Rendelkezz velem, kisegérrel,
Segítek rajtad, higgy nekem,
Ott termek mindig íziben.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
S amilyen gyorsan jött az aranyos kisegér, olyan gyorsan el is tunik megint az egérlyukban. Bettina ugyancsak kíváncsi, hogyan fog segíteni rajta a kisegér. Alig várja, hogy édesanya megint asztalhoz hívja.
Nem kell sokáig várnia. Az asztalon már ott a vacsora. Nem szeretem a sajtot! – És kezdodik elölrol a cirkusz. Ekkor Bettina megint meghallja azt a hangocskát:
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
Pfúj! Mondod te a sajtra?
Az egércsalád – hamm! – bekapja.
Annyira miért csodálkozol?
A sajtért az egér bomol.
Hajítsd a földre, ide, ni!
Hu, illata mily isteni!
Tedd szék alá kézen-közön.
De jó illatú! Köszönöm!
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
Másnap hal van ebédre.
- Pfúj! – húzza el az orrát Bettina. – Nem szeretem a halat!
- A hal nagyon egészséges étel – mondja édesanya. – Edd csak meg, attól leszel nagy és eros!
- De amikor utálom!
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
Dobd csak az asztal alá, rajta!
Az egér foga fáj a halra.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
És így megy ez minden áldott nap. Bettina repes az örömtol, hogy egérke segít neki. Csakhogy most már néha-néha megéhezik! De szerencsére mindig akad csokoládé és sütemény. Ha korog a gyomra, Bettina kioson a konyhába, hogy megdézsmálja a süteményt. De mi ez?! Elfogyott a sütemény. Valaki bizonyára elcsente.
Nem baj – gondolja Bettina -, van még csokoládém.
De nézzenek oda – ez is eltunt!
Bettina csalódottan és igen-igen éhesen fekszik le. Aludni se tud, mert folyton felriad arra, hogy korog a gyomra.
Másnap reggel Bettina már egy kicsit többet eszik, de azért most is odadobja a nemszeretem falatokat a kisegérnek.
Bettina egyre éhesebb.
- Jaj, de jó! Anyu ma kekszet vásárolt. Kiveszek néhány darabot a kekszesdobozból. Ó, jaj! Üres a doboz! – A padlón még néhány morzsa hever. Bettina követi a morzsák nyomát. És lássatok csudát – a nyom egyenesen az egérlyukhoz vezet!
- Szégyelld magad! – kiabál dühösen Bettina. – Szép kis segítség! És én még azt hittem, aranyos kisegér vagy! Éhes vagyok, éhes, éhes, éhes!
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
Tán éhes vagy? Ej, mi a ko!
Egy egérnek ez értheto.
Egérgyomrunk folyton korog.
Barátságom mégis nagyobb:
Tudd meg, hogy minden falatot
Volt eszem neked tenni félre
(így nekem is juthat kevéske).
A keksz mind a tiéd lehet,
De jobb elverni éhedet
Sajt, hal, káposzta és spenót,
Szebb a világ, ha bekapod.
Szakérto ebben az egér.
Csak kis falatokat vegyél,
S ha valóban megtelt a gyomrod,
Nem is kell tovább falatoznod.
Csak édességbol nyalakodni
Nem bölcs, mert elorozza holmi
Egérke, ami jóllakat.
Éhkoppon találod magad!
Az éhség pedig annyi bajt hoz,
Hiszen harmatgyöngére mardos!
Lehetsz buzgó, kalandozó,
Ha így gondolkodsz: „Vajmi jó,
Nem mérgelodik a hasam,
Kihúzhatom otthon magam:
Amit kellett, szépen megettem.
Játszani megyek, mama. Rendben?”
S már lépsz is a küszöbön által
Játszani egér cimboráddal
Megerosödve, jóllakottan,
És részt vehetsz akármi jóban.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok, ím.
Bettina elmeséli szüleinek, hogy s mint történt a dolog a kisegérrel.
- Tudod, mit? – kérdik boldogan a szülei. – Segítünk neked meg a kisegérnek. Valahányszor még egy falatot eszel, megéljenzünk, és a tányérod mellé teszünk egy szem diót az egérkének. Minél többet eszel, annál több diót vihetsz egér-barátodnak. És ha nem tudsz mindent megenni, nem fogunk zsörtölodni. De torkoskodni, nyalakodni, ahogy az egér mondta, csak akkor lehet, ha eleget tettél az étkezéseknél.
No, mit gondolsz? Vihetett-e Bettina diót egér barátjának? Hát persze – méghozzá nem is keveset. Bettina már nem turkál az ételben. Siet megenni, mert tudja, vár rá a játszótársa, a kisegér!
Amit a szüloknek tudniuk kell
Már a csecsemot kezdjük el a helyes táplálkozásra nevelni. A gyereket rendszeres idoközökben, nyugodt légkörben, tehát sohase sietve, kapkodva etessük. Ismeretlen ételt csak kis adagokban kóstoltassunk meg vele, és csak olyankor, amikor van étvágya, tehát nem akkor, amikor már jóllakott.
Ha a gyerek egyszer nem akar enni, ebbol ne csináljunk nagy ügyet. Ne mutassuk, hogy haragszunk, vagy éppenséggel aggódunk. Ha a gyerek ráébred, milyen fontos nekünk, hogy egyék, az étel megtagadása idovel akár a zsarolás eszköze lehet. Az evés legyen természetes folyamat, s ennek megfelelo jelentoséget tulajdonítsunk neki.
Az alapelv: enni szabad, de nem muszáj!
A gyereknek, akárcsak a felnottnek, jogában áll bizonyos ételeket elutasítani. Ha kényszerítik, hogy ezeket az ételeket magába eroltesse, hamarosan nemcsak az illeto eledel iránt fejlodik ki benne idegenkedés, hanem minden hasonló étel iránt is. Ha a gyerek nem éhes, és kényszerítik, hogy mindent egyen meg, ugyanez a nemkívánatos hatás jöhet létre. Az evés sohase szerepeljen büntetésként!
Ha a gyerek kedvetlenül turkál az ételben, ne siettessük, és ne is dorgáljuk. Csupán tájékozódásul kérdezzük meg, akar-e még enni. Ha azt mondja, hogy nem, vegyük el – a leheto leghiggadtabban – a tányérját. Ha a gyerek kis ido múlva nyafog, hogy éhes, ne adjunk neki soron kívül enni, és torkoskodni se engedjük. Majd legközelebbi étkezésnél, mondjuk. A gyereknek el kell sajátítania az evés ritmusát. Meg kell tanulnia, hogy az étkezések folyamán vegye magához a szükséges táplálékot. Semmiképpen se tüntessük fel negatív következménynek, hogy várnia kell a következo étkezésre, mert nem ette végig az elozot. És büntetésbol soha ne adjuk a gyereknek a megmaradt ételt, amit otthagyott. A pillanatnyi elutasításból itt is idegenkedés fejlodhet ki.
Ha a gyerek étvágytalanságban szenved, természetesen orvoshoz kell fordulnunk. Ha az étvágytalanságnak nincs fiziológiás oka, és a gyerek mégis akadékoskodik az evésnél, akkor beszéljünk meg vele egy programot:
- Segítünk neked, úgy, mint a kisegér a mesében. Akárhányszor megeszel egy falatot, valamit a tányérod mellé teszünk. Ha jóllaktál és nem tudsz többet enni, nem muszáj mindent megenned. A következo étkezésnél majd jobban megy. Azt tudod, hogy közben nincs torkoskodás. Nos, mit tegyünk a tányérod mellé? Diónk, mint a mesében, nem lesz mindig. De ha akarod, kaphatsz játékgolyókat. Vagy barkácsolhatunk, rajzolhatunk egy kisegeret, hogy evés közben is melletted legyen az egér-barátod. A megnyert játékgolyókat dióra cseréljük a kisegérnek. Vagy papírból csinálunk diókat, vagy odarajzoljuk oket az egér mellé. Hogy tetszik jobban?
Hogy minek ez a felhajtás? A gyerek pozitív élményként élje át az evési szituációt. Ösztönözzük az evésre, de ne kényszerítsük. További ösztönzés, ha a játékot az étkezés után is folytatjuk; ez a család együttes közremuködését igényli.