Gyógyító mesék - FLÓRIÁN ÉS A HARKÁLYNYELV
Tartalomjegyzék
FLÓRIÁN ÉS A HARKÁLYNYELV
Ha a gyerek dadog
Flórián ötéves, vagyis pontosabban: hatéves lesz. Jövore iskolába megy. Az óvodában már nagycsoportos. Kisvárosban él, szüleivel és kishúgával. A szobája ablakából nagy erdore látni. Flórián igazán vidám és boldog kisfiú lehetne, akinek sok a barátja. Csakhogy Flórián többnyire magányos és szomorú.
Minden az óvodában kezdodött. Flórián eleinte szívesen járt oviba. A sok gyerek, az aranyos óvó néni, a rengeteg szép játék nagyon tetszett neki. De azóta sok minden megváltozott. Flórián alig beszél az óvó nénivel meg a többi gyerekkel, és majdnem mindig szomorú vagy mérges. Vajon miért?
Flórián ugyanis dadog. Még nem volt egészen négy éves, amikor egyszer izgatottan el akarta mesélni szüleinek mindazt, ami aznap történt vele. Izgalmában szerette volna minél gyorsabban elmondani valamennyi gondolatát, ezért beszéd közben dadogott, hebegett, és sokszor ki sem tudott ejteni egy-egy szót. De o maga ezt észre sem vette, és nem is zavarta. Nem értette, mit akarnak a szülei, amikor újra meg újra figyelmeztetik: beszéljen lassan, ne hadarjon. A szülok néha elveszítették a türelmüket, és rászóltak Flóriánra: jobban ügyeljen rá, hogyan beszél. Sajnos a szüloknek nincs sok idejük: ott volt a kistestvér, aki akkoriban még semmit sem tudott egyedül csinálni, és a szülok segítségére szorult.
Flórián négyéves korában óvodába került. Az óvó néni mindegyik gyereket megkérte, meséljen el egy mesét. Amikor Flóriánra került a sor, a többi gyerek nevetett. Flórián csak akkor vette észre, hogy kinevetik, amikor az óvó néni figyelmeztette a gyerekeket, Flóriánt pedig megkérte, beszéljen lassabban.
- Dadogós! – csúfolódtak a gyerekek. – Nem tud rendesen beszélni!
Azóta Flórián egyre kevesebbet beszél. Nem akarja, hogy kinevessék. Odahaza legszívesebben csak néz ki az ablakon, az erdot bámulja, ahelyett, hogy a szüleivel beszélgetne. A kishúgával nem tud, és nem akar játszani, hiszen azzal még semmit sem lehet kezdeni. Ha vendégek jönnek, mindenki el van ragadtatva az aranyos, okos kislánytól, aki barátságosan cseveg a nénikkel, bácsikkal. Flórián szerint abban semmi érdekes nincsen, hogy az embert tövirol hegyire kikérdezik a felnottek – és legszívesebben nem is válaszol. A szülok ilyenkor kissé zavartan mosolyognak, a vendégek pedig ismét Flórián kishúgához fordulnak.
Flórián megint egyszer az ablakon néz ki, az erdot bámulja, amikor hirtelen észreveszi, hogy egészen más lett az erdo. Már nem olyan nagy és titokzatos, mint régebben: a sok nagy fenyo csupa-csupa régi jó barát.
Jó barát – gondolja Flórián. – Az kellene nekem! Az erdo mindig itt van, és még sohase nevetett ki. Igen, az erdo az én barátom!
Ezután Flórián mindennap meglátogatja barátját, az erdot. Elnevezi a fenyoket: ez itt a dundi Paula, ez meg Rézi néni, amaz a nagy Flóra, és így tovább. Ha azt gondoljátok, az erdoben csend van, tévedtek! Flórián sokféle hangot, sokféle neszt hall: fák susogását, bogarak zümmögését, madarak csicsergését, ágak reccsenését, sot valami kopog is! Nem más az, mint a harkály, amelyik a fiókáinak mutatja, hogyan lehet a fakéregbol a legfinomabb nyüveket, kukacokat kiszedegetni. A fiókák még egy kicsit bátortalanul kopácsolnak.
Flóriánnak tetszik a dolog, és utánozza a harkályfiókákat: - Tik-tik-tik, tok-tok-tok. – Ekkor támad egy ötlete:
- Kitalálom a harkálynyelvet!
És ezentúl a fenyoket „harkálynyelven” köszönti. Ütemesen, szótagolva beszél:
- Jó reg-gelt, ked-ves Pau-la! Jó reg-gelt, Rézi né-ni! Jó reg-gelt, ked-ves Fló-ra! Jó reg-gelt ked-ves ba-rá-ta-im! Me-sé-lek nek-tek va-la-mit. Meg a-kar-já-tok hall-gat-ni?
Flórián nagyszeru mulatságnak tartja a harkálybeszédet. El is mesél mindent a fenyoknek. A fenyves erdo figyelmes hallgatóság, mindig ráér, sohasem türelmetlen, nem neveti ki Flóriánt, és nem is figyelmezteti, hogy beszéljen lassabban. Amire egyébként nincs is szükség, hiszen harkálynyelven nem is lehet gyorsan beszélni.
Szeretnék neked még valamit elárulni. Flórián harkálynyelvén egyszeruen nem is lehet dadogni, viszont sokat kell gyakorolni, ahogyan Flórián is teszi, aki mindennap mesél a fenyoinek. A „harkálynyelv” meglehetosen nehéz, hiszen mindig lassan, ütemesen kell beszélni. De hát amit Flórián meg tud csinálni, az biztosan megy majd neked is!
Kezdetben Flórián még nehezen tudott bizonyos betuket kiejteni. De – mint említettem – a fenyves erdo roppant türelmes, Flóriánt nem javították ki, nem is vágtak a szavába, hát neki is egyre könnyebben ment a beszéd. Otthon nem említi, hogy naponta beszélget a fenyokkel. Az az o titka marad. De néha-néha, amikor megint nehezére esik a beszéd, amikor egy szó sehogy sem sikerül, a titkos nyelven mondja el a mondatot. Nagyon lassan, ütemesen. És ez mindig beválik.
A szülok észre sem veszik, hogy Flórián ilyen fortélyokkal él. Csak az tunik fel nekik, hogy a gyerekük sokkal többet beszél, hogy sokkal kevésbé dadog. Nagyon örülnek, és büszkék az o nagy fiukra. Flórián számára igen fontos a szülei dicsérete. Bátorságot merít belole, és most már az ismerosökkel is szóba mer elegyedni. Hiszen tudja, hogy szükség esetén bátran hagyatkozhat a titkos harkálynyelvre.
Egy szép napon megszólal a telefon, és Flórián veszi fel a kagylót. Egy szomszéd bácsi üzen valami fontosat Flórián édesapjának. A gyerek lelkére köti: pontosan adja át az üzenetet. Flórián szó szerint elismétli, mit mondott a szomszéd bácsi. Édesapa nagyon elégedett.
- Milyen jó, hogy ilyen okos fiunk van! – mondja. – Nagy segítség vagy már nekünk.
Bezzeg a húgom nem tudta volna ilyen jól átadni az üzenetet! – gondolja elégedetten Flórián.
Mivel Flórián huséges jó barát, nem feledkezik meg a fenyokrol. Gyakran meglátogatja oket, és mesél nekik. De már csak néha-néha folyamodik a harkálynyelvhez – ha valami különlegesen nehéz szót kell kimondania.
Amit a szüloknek tudniuk kell
Három- és négyéves kor között sok gyerek kezd dadogni. Ebben a korban ízlelik meg a beszéd örömét, és sok mindent szeretnének egyszerre kifejezni. Mivel a beszédkészség még nem tud lépést tartani a gondolatgazdagsággal és a beszélhetnékkel, ebben a szakaszban a dadogás fejlodési jelenség, és a szülok helyes magatartása esetén hamarosan megszunik.
Alapfeltétel, hogy a dadogó gyereket mindig türelmesen hallgassuk végig, sohase szakítsuk félbe. Helytelen az is, ha a gyerek helyett fejezzük be a mondatot. Hogy megfeleloen irányíthassuk a beszéd iramát, és hogy a gyereknek más beszédmódot kínáljunk, hasznos, ha a gyerekkel együtt rövid verseket mondunk fel, mert ez növeli a biztonságát.
Ebben az életkorban a gyerek eleinte észre sem veszi, hogy dadog. Ha a beszédét kifogásoljuk, vagy korholjuk miatta, megérzi a felnottek türelmetlenségét, elbizonytalanodik, és idegességében még jobban dadog. Konfliktushelyzetek – személyes problémák, mint például a féltékenység, az az érzés, hogy hátrányban részesül, vagy túlzott követelményeket támasztanak vele szemben, végül pedig a környezet (óvoda, iskola) elmaradhatatlan reakciói – annyira ingerelhetik a gyereket, hogy a fejlodési szakasszal járó dadogásból maradandó beszédbizonytalanság lesz. Ekkor már nem elegendo a beszédhibát nem tudomásul venni, és közösen gyakorolni a lassú beszédet. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a beszédbizonytalanság következtében az iskolás gyerekben szociális szorongás is kialakul, például nem mer bevásárolni menni, fél a telefonhívásoktól, nem szeret távolabbi ismerosökkel vagy idegenekkel szóba állni, és így tovább.
A gyereknek meghitt légkörre van szüksége, amelyben érzi, hogy a család a teljes személyiségét elfogadja és elismeri. Gyakran beszéljenek nyíltan a gyerekkel a problémáiról! Megesik, hogy a gyerek látszólag nem veszi észre, vagyis tudatosan tagadja, hogy dadog, vagy azt mondja: - Annyira megszoktam már a dadogást, hogy nem is izgat! – Ilyen esetekben a szülok rendszerint kínos igyekezettel kerülik, hogy beszéljenek a dadogásról, mintha csak bun volna.
Beszéljünk inkább oszintén a gyerekkel, például ilyesformán:
- Gyakran nehezedre esik egy-egy szót kimondani. Gondolom, nagyon zavar téged, ha dadogsz. Biztosan volt már egypár buta gyerek vagy felnott, aki még ki is nevetett miatta. És ez nyilván igen kellemetlen volt neked. Igaz? – (Megértjük a gyerek helyzetét; érzéseihez szólunk.)
- Ha akarod, együttesen megkeressük a módját, hogyan segíthetnék neked. Ezentúl itthon gyakoroljuk a dadogásmentes beszédet, amíg csak mások elott is nem tudsz éppolyan jól beszélni. Akkor lesz ám nagy csodálkozás! – (Segítséget kínálunk, bizalmat adunk.)
- Mindennap kiválasztunk egy bizonyos idopontot, amikor nagyon kellemesen érezzük magunkat. Akkor aztán rázendítünk a „harkálynyelvre”. Ha nehezedre esik ütemesen beszélni, a metronómot hívjuk segítségül. Az egy szerkentyu, amit a gyerekek zongoratanulásánál használnak. Biztosan hamar megtanulod a harkálynyelvet! És ha már szép ütemesen beszélsz, megpróbáljuk metronóm nélkül csinálni. Mindennap gyakoroljuk egy kicsit. Jó mulatság lesz. Ha akarod, játékot találunk ki hozzá: minden helyes mondatért kapsz egy játék aranyat. A gyakorlat végén pedig „sikerlistára” írjuk, hány játék aranyat nyertél. Kíváncsi vagyok, mennyit fogsz nyerni! – (Elmagyarázzuk a tréninget, ösztönzést alkalmazunk.)
Minden sikert „játék arannyal” jutalmazunk, és azonnali dicséretben részesítünk. Ha a gyerek az ütemes beszéd folyamán már nem dadog, hagyjuk, hogy a gyakorlás során egy vagy néhány mondatot folyamatosan mondjon el. Ez elott a gyakorlat elott a gyerek határozzon meg valamilyen semleges jelet (kopogás, kézjel, de nem szóbeli megnyilvánulás!), amelyet akkor alkalmazunk, amikor a folyamatos beszéd során megint dadogni kezd. A jeladás figyelmezteti a gyereket, hogy a folyamatos beszédrol azonnal térjen vissza az ütemes beszédre, így megakadályozzuk a dadogást.
A siker arányában emeljük a mondatok számát és a folyamatos beszéd gyakoriságát, míg a gyakorlás során ütemes beszédre alig lesz szükség. A tréning játékos jellege (játék aranyak, dicséret, a „sikerlista” vezetése) maradjon meg mindvégig.
Ha a gyerek a gyakorlatok folyamán már bizonyos beszédbiztonságra és önbizalomra tett szert, a tréningeket elhagyhatjuk. A játékot azonban némileg megváltozott formában még egy darabig folytassuk. A gyakorlás most a nap folyamán több szakaszra oszlik:
- beszélgetés reggeli közben;
- beszélgetés ebéd közben;
- beszélgetés délután;
- beszélgetés vacsora közben.
A gyerek már nem kap játék aranyakat, de a megerosíto dicséret most is éppolyan fontos. Ha pedig megint dadogni kezd, azonnal adjuk meg az egyezményes jelet, hogy a gyerek egy darabig megint ütemesen beszéljen. Ezeket az egyezményes napszakokat vezessük be az új „sikerlistába”. A szakaszok közti szünetek egyre hosszabbak, míg végre az egész nap dadogásmentes lesz. A sikerlista immár feleslegessé válik. A mindenkori dicséret és a tudat, hogy a szülok örülhetnek a jó beszédnek, még sokáig szükséges marad. De a fenti tréningjavaslatok ellenére is ajánlatos szakembert felkeresni!