CILI, A CICALÁNY - 12. oldal

Gyógyító mesék - CILI, A CICALÁNY

Tartalomjegyzék

CILI, A CICALÁNY

Ha a gyerek rágja a körmét

 Ugye te is tudod, hogy az állatoknak is van lelkük. Akárcsak te, ok is örülnek, máskor meg szomorkodnak. Csintalankodnak, engedetlenek, de ha az állatmama szigorú, szépen szót fogadnak. Az állattestvérek majdnem úgy veszekednek, huzakodnak, mint az embergyerekek, aztán megint békésen összebújnak. Különösen játékosak a cicagyereke. Megfigyeltél már néha kiscicákat?

Legvidámabb szórakozásuk a mászóka meg a fogócska. Így tanulnak meg vadászni, ami a felnott macska számára igen fontos. Élelemszerzéshez, védekezéshez karmokra van szüksége. Ezért aztán a macska nagyon vigyáz a karmára, gondosan ápolja – nagyon büszke rá!

Minka cicamamának öt gyereke van: Cirmos, Körmös, Morcos, Mici és Cili. Cili aranyos, engedelmes cicalány, csak az a baj, hogy szörnyen ijedos, ideges. Ha a testvéreinek valami nem tetszik, harsány miákolással méltatlankodnak, ha szomorúak, csüggedtek, izgatottak, vagy éppenséggel félnek valamitol, azonmód, jó hangosan elpanaszolják Minka cicamamának. Egyedül Cili nem szól semmit, csak odafut a mamájához, hozzábújik, de egy árva „miau!” nem sok, annyit sem hallat.

Persze igazi nagy gondja-baja nincsen Cilinek, rendszerint csupa apróság bántja, aggasztja, rémiszti vagy nyugtalanítja.

Minden alkalommal megijed például, ha Körmös fúj, prüszköl; megrándul, ha Morcos meghuzigálja a fülét, vagy ha Cirmos a farka után kap. Elszomorodik, ha Mici szívesebben játszik a fivéreivel, mint vele; elhagyatottnak érzi magát, ha Minka cicamama a többi cicaasszonysággal cseveg, és szörnyen izgatott meg nyugtalan lesz, amikor a cicagyerekek az egérfogást tanulják, és neki kell megbirkóznia a feladattal.

 És egy szép napon Cili egyszer csak elkezdi a karmát rágni.

- Ne rágd a karmodat, kislányom – figyelmezteti Minka cicamama. – A macskának szüksége van a karmaira. Szép, hegyes karmok nélkül nem is macska a macska.

Testvérei kinevetik Cilit:

-  De rondák a karmaid! Ilyen kurta, tömpe karmokkal még a kerítésre se tudsz felkapaszkodni!

Ám sem a testvérek gúnyolódása, sem cicamama figyelmeztetése nem használ. Cili szereti a karmát rágni, mert ez megnyugtatja. Így aztán, amikor valami miatt izgatott, nosza, nekilát a karomrágásnak; ha valami gondja-baja van – ott a karma, rágja; de hamarosan rágja már akkor is, ha éppen csak unatkozik.

Nonek-növekednek a cicagyerekek, Minka cicamama már egyedül is útjukra ereszti oket. De lelkükre köti, hogy ne vaduljanak, ne száguldozzanak, legyenek óvatosak – a faluban sok kutya szereti megkergetni a macskát!

Cili is szívesen indul felfedezoútra. Megszaglász egy finoman illatozó virágot – ám a virág kelyhébol egyszer csak kimászik egy kis hangya, és Cili orrára telepszik. – Hapci! – tüsszent Cili, és a prüsszentéssel felriaszt egy pillangót. Cili nekiiramodik: szeretné megfogni. Utánakap, de a pillangó felröppen a magasba.

Cili észre sem veszi, hogy egy tanya közelébe került, ahol Bello, a nagy kutya lakik. Bello nem harapós kutya, sot igen jóindulatú – csakhogy Cili ezt nem tudja. Amikor Bello hirtelen kiugrik a rétre, Cili szörnyen megrémül. Kétségbeesésében befut az erdobe, hogy felmeneküljön Bello elol egy fára. Bello vidáman kergeti Cilit, már ott van a sarkában.

Cili végre az erdohöz ér.

Most aztán uzsgyi, fel a fára! – gondolja pihegve.

Csakhogy… - Segítség! Ugyan, mi történt? Hopp, ugrás a fatörzsre; és srrrr – Cili visszacsúszik. Még egy kétségbeesett kísérlet. Hopp! És puff: Cili hasra pottyan. Lerágott karma annyira tömpe, hogy nem tud megkapaszkodni a fatörzsön.

Bello már ott van mögötte. Meg akarja ijeszteni Cilit, fenyegetoen morog. Cili egész testében reszket, behunyja szemét, és rémületében – a karmát rágja.

 A lehunyt szemu, karmát rágó kiscica láttán Bello elneveti magát:

- Hát te miféle csudabogár vagy? Ilyen macskát se láttam! A vérbeli macska villámsebesen felkúszik a fára, fúj-prüszköl, a karmát meresztgeti, hogy elijessze a kutyát. Olyankor persze jó mulatság a macskavadászat! De te?! A földre lapulsz, reszketsz, és a karmodat rágod. Szerencséd, hogy én nem vagyok ellensége a macskáknak, különben már átharaptam volna a torkodat.

Cili végre ki meri nyitni a szemét. Bello a farkát csóválja – barátságos szándéka jeléül. Csakhogy macskanyelven a farokcsóválás ennyit jelent:

- vigyázz, ne gyere a közelembe!

Cili tehát félreérti Bello barátságos közeledését, felpúposítja a hátát, és fúj-prüszköl, mert reméli, hogy ezzel sikerül elijesztenie a kutyát.

- Hahaha! Ezzel ugyan meg nem ijesztesz. Hisz nincsen karmod – mivel tudnál megkarmolni? Nem lenne jobb, ha összebarátkoznánk? Akkor megvédenélek a többi kutyától, míg ki nem no a karmod.

- Igen, igen, csakhogy az én karmom nem no meg. Annyira megszoktam a karomrágást, hogy néha észre sem veszem, amikor rágom – mondja félénken Cili.

- Ejnye, ejnye! – csóválja a fejét Bello. – Ez már öreg hiba. Úgy szép a macska, ha jó hosszú a karma. Hosszú karmok nélkül senki sem fog komolyan venni, és még bajba is kerülhetsz. Csak van erre valami orvosság! Örökösen én sem orizhetlek – morog Bello, és elgondolkodva vakargatja a füle tövét. – Megvan! Karomrágás helyett szopd az ujjadat! Nem, ez sem jó. Attól a fogad ferdül el, az ujjad meg elgörbül, és az legalább olyan csúnya, mint a kurta karom. Hm, nem jut eszembe semmi.

- De nekem igen! És segíthetek! – hallatszik egy hangocska Bello bundájából.

-  Hát te ki vagy? – kérdi meglepetten Cili és Bello.

-  Én vagyok az, a kis bolha.

- Ugyan, te kellemetlen jószág, hogyan tudnál te segíteni? Csiklandozol, csípsz, marsz, folyton vakaróznom kell miattad.

-  Hisz épp ez az! – vágja rá a bolha. – Pontosan erre a segítségre van Cilinek szüksége! Terólad átszökkennek Cili bundájába. Ha a karmát rágja, nyomban eszébe jut, hogy ki kell kapnia a szájából, hiszen én ott izgek-mozgok a bundájában, és csiklandozom, mint a viszketopor. De ha nem rágja a karmát, én se ugrálok rajta, hanem szép meséket sugdosok a fülébe. Minél tovább tud uralkodni magán, annál többet mesélek neki.

- Látod, bolhácska, ez igazán remek gondolat. Szívesen átadlak Cilinek. Akár vissza se gyere hozzám, elegem van a folytonos vakarózásból.

- Nekem mindegy! Akkor majd keresek magamnak másik kutyát. Ámbár megvallom, igazán jól éreztem magam a hosszú, loboncos bundádban. No, most ugrom át Cilire. Egy-két, há – hopp!

- Hé! – kiabál Cili. – Nem ér! Máris csiklandozol, pedig most nem is rágom a karmomat!

- Elnézést! Legeloször is kényelmes helyet kell keresnem magamnak a füled mögött. Máskor nem fog elofordulni.

 A bolhácska gondosan figyeli, mikor rágja Cili a karmát. Ilyenkor megcsiklandozza Cilit, és annak roppant kellemetlen, hogy a tömpe karmával nem tud rendesen vakarózni. De amikor nem rágja a karmát, a bolhácska csodaszép, mulatságos meséket mond neki, kutyákról, macskákról. Cili sokat tanul a mesékbol, és már nem érzi elhagyatottnak magát; nekibátorodik, kevesebbet szorong, ha pedig valami nyomja a szívét, rögtön elpanaszolja a bolhácskának. Annak meg egyre ritkábban kell Cili bundájában izegni-mozogni, csiklandozni, hiszen Cili már csak nagy néha rágja a karmát.  

Egy szép napon Cili idegen kutyával találkozik. Hipp-hopp – már fenn is van a fán. A kutya nagyot ugrik utána – Cili azonban jól orrba vágja a mancsával. Vérzo orral menekül el a kutya. Minka cicamama véletlenül éppen arra jár.

- Bravó, Cili! – kiáltja. – Igazi bátor macska lett beloled. Na, gyere le szépen arról a fáról. A kutya már túl van árkon-bokron.

Cili csak most veszi észre, hogy szép hosszú karmaival milyen erosen kapaszkodik a fán.

- Hurrá! Vérbeli macska lettem! Látod, bolhácska, milyen szép hosszú a karmom?

Csakhogy bolhácska nem hallja Cilit. Mivel Cili annyira nekibátorodott, már nincs szüksége segítségre, s o csak a kedvezo alkalomra várt, hogy új szállást keressen valamilyen kutyabundában. Most éppen azt a szemtelen kutyát csiklandozza, amelyik az imént megkergette Cilit. Most már nemcsak vérzik az orra a pimasznak, hanem ráadásul bolha is lapul a bundájában!

 Lehetséges, hogy te is rágod a körmödet, akárcsak Cili? Talán a szüleid eljátszanák a láthatatlan bolha szerepét, aki segít leszoknod a csúnya körömrágásról. A „bolhácskával” meg tudod beszélni, mi nyomaszt, mi nyugtalanít, o pedig viszonzásul szép mesékkel szórakoztat. Hogy a játék még érdekesebb legyen, ráadásul beírhatjátok a napról napra gyarapodó sikert a „dicsérofüzetbe”! Amit a szüloknek tudniuk kell Sokféle oka lehet, ha egy gyerek elkezdi rágni a körmét. Leggyakoribb a lélektani nyomás; ezt okozhatja szorongás, idegesség, sikerkényszer, szellemi vagy testi túlterheltség, az az érzés, hogy a helyzete hátrányos, vagy egyéb megoldatlan probléma. A körömrágás afféle szelep, ezzel oldja a gyerek a belso feszültségét. Sok esetben azután szokássá válik: a gyerek akkor is rágja a körmét, amikor a probléma már megoldódott. A körömrágás lehet egész egyszeruen puszta szokás, amely különösen eros formában jelentkezik, ha a gyerek unatkozik, vagy ha koncentrált szellemi tevékenységet fejt ki.

Hogy a körömrágást a lélektani feszültségoldás tünetének kezeljük-e vagy sem, ezt csak empátiás képességu szülok puhatolhatják ki, ha megfigyelik a gyereket, ha kritikusan elemzik a családi helyzetet, ha megbeszélik a dolgot a gyerekkel. Amennyiben a dolog nem tisztázható, feltétlenül pszichológushoz kell fordulni. Ellenorizzék a gyermek iránti magatartásukat: mennyire kényszerítik a gyereket teljesítményre, nincs-e túlterhelve, kello alkalma van-e a megnyilvánulásra, mennyire figyelmes hallgatói önök a gyereküknek, mennyire veszik komolyan? Idegességük megnyilvánul-e reakcióikban? Mennyire türelmesek? Ezután állapítsák meg a kezdeti adatokat: mikor, milyen gyakran, milyen helyzetben, milyen lélektani állapotban kezdi a gyerek a körmét rágni? A programot igazítsák a gyereknek ehhez a „van-állapotához”.

Magyarázzák meg a gyereknek, miért fontos leszoknia a körömrágásról. Éreztessék vele: megértik, hogy nem könnyu egy szokástól szabadulni. Hogy ezt a nehéz feladatot megkönnyítsék és kellemesebbé tegyék, kezdetben játékkal segítsenek a gyereknek: állapodjanak meg vele, hogy bizonyos idoközökben, vagyis olyankor, amikor különösen surun rágja a körmét, a szokásos figyelmeztetés helyett jeladást alkalmaznak (tapsot, csettintést, vagy bármilyen, a gyerek által kitalált jelet), ami a gyereket felszólítja, hogy azonnal vegye ki az ujját a szájából. Ha a jeladásra reagál, éljenezzük meg.

 A program megkezdése elott a gyerek maga választhatja meg, mi lesz a jutalom. Ez azonban lehetoleg csak ritkán legyen anyagi természetu, inkább valamilyen közös tevékenység, mesemondás. Minden kis siker után mutassák ki örömüket. Legyenek önök is részesei a leszokás nehéz folyamatának, buzdítsák a gyereket. Beszélgetéssel teremtsenek meghitt légkört. A gyerek így kibeszéli magából a gondjait. A közös cél: jeladás segítsége nélkül is bizonyos ideig kitartani. A megerosítést mindig ritkábban kell alkalmazni, míg teljesen le nem lehet mondani róla.

Ha a gyerekük általában bizonytalan, ha gyakran érez feszültséget, akkor hosszabb idon át vezessenek „dicsérofüzetet”, amelybe naponta írjanak be építo, elismero, szeretetteljes megjegyzéseket a gyerekrol, és ezeket esténként olvassák fel neki.

Ha a gyerek nagyon ideges, vigyék el autogén tréningre, vagy végezzenek vele egyéb lazító gyakorlatokat (például E. Jacobson Progresszív izomlazítását).

lap tetejére

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.