HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN A GYEREKET A SZÜLŐ - 2. oldal

Gyógyító mesék - HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN A GYEREKET A SZÜLŐ

Tartalomjegyzék

HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN A GYEREKET A SZÜLŐ

Bizonyos nevelési normák a gyerek egész fejlodése során érvényben maradnak. Az itt következo ötletek és irányvonalak segítenek elkerülni a nevelési hibákat és megelozni gyermekük magatartásbeli problémáit. A gyerek fejlodése nem egyenletes. A viszonylag nyugodt idoszakokat, amikor az újonnan tanultakat gyakorolja és erot gyújt a következo fejlodési szakaszra, válságos idoszakok követik, amikor a gyerek újat tanul, és magasabb fejlodési fokra lép. Az ilyen szakaszokban óriási lelki és testi teher nehezedik rá. Labilis lesz, különlegesen érzékeny, és a szülok bizony sokszor értetlenül állnak a magatartásával szemben. Éppen ezekben a szakaszokban következnek be a legsúlyosabb nevelési hibák. Okuk egyrészt a megértés hiánya – másrészt viszont a szülok kötelességüknek érzik, hogy mindenestül a „nehéz” gyereknek szenteljék magukat. A gyerek persze igényli a szülok fokozott törodését. Ha zavaró magatartása miatt gyakran kerül a figyelem középpontjába, ezt a „rosszaságot” a felkeltett figyelem csak erosíti, következésképpen akkor is jelentkezik, amikor már nem írható a fejlodés válságos szakaszának számlájára.

A legfontosabb válságos szakaszok:

Nyolc hónapos kor (ekkor kezdi megkülönböztetni az „ismertet” az „ismeretlentol”; ebbol idegenkedés, bizonytalanság fakad) Két-és hároméves kor között („dackorszak”, az önálló tervezés kezdete, én-tudat, átmenet a jelen ideju spontán gondolkodásból a célzott jövo ideju gondolkodásba, a fantázia kialakulása). Öt-és hatéves kor között (elso alakváltozás, kisgyerek-alakból iskolásgyerek-alakra, ez megzavarja a lelki és a testi egyensúlyt, a gyerek rosszul alszik, jobban szorong, könnyebben megbetegszik, „szeszélyes”, rendetlenebb)

Pubertás (befelé fordulás; a serdülo nem tud egyenesbe jönni önmagával, magányosnak és megnemértettnek érzi magát, óriási a bizonytalanságérzete, magatartása egyetlen nagy tiltakozás).

A gyerek valamennyi fejlodési szakaszban változik. A szülok dolga, hogy viselkedésüket ehhez a természet adta fejlodési folyamathoz igazítsák. Másfél esztendos gyereknél például ajánlatos szigorú irányvonalakat húzni, a legnagyobb következetességet gyakorolni. Mire azonban a gyerek két és fél éves lesz, és a lélektanilag terhelo „dackorszakba” lép, nem árt, ha a szülo egy s más fölött szemet huny. Hasonlóképpen a gyerek szorongását és mindeddig rendszeresen gyakorolt tevékenységében jelentkezo hirtelen teljesítménycsökkenést másképpen kell értékelni a válságszakaszba lépett hatéves gyereknél, mint ha a nyugodt fejlodési szakaszban lévo nyolcesztendos tanúsít hasonló magatartást.

Akár nyugodt, akár válságszakaszban van azonban a gyerek, mindenképpen az alapelv: Minden magatartás megtanulható – a kívánatos és a nemkívánatos magatartás egyaránt. Megkülönböztetheto:

- a minta utáni tanulás: megfigyelés és utánzás révén.

A minta vagy egy úgynevezett „presztízshordozó”, azaz példakép, vagy pedig egy személy, aki bizonyos magatartás révén ér el olyan elonyt, amely vonzó a gyerek szemében, amelyet mint fölöttébb kellemeset él meg, és ezért maga is át akar venni; - a sikerbol való tanulás: ha a gyerek bizonyos magatartás révén közvetlenül nyer pozitív megerosítést, akkor ismételni fogja ezt a magatartást, hogy megint ugyanabban az elonyben részesüljön.

Példa:

Egy hat gyerekbol álló csoport minden délelott együtt van, hetenként váltakozó „pótmama” felügyelete alatt. Az egyik pótmama utasítása így hangzik: - Tele szájjal nem beszélünk. – Péter igyekszik lenyomni a falatot, mert nagyon szeretne valamit közölni a pótmamával. Petra azonban megelozi. Péter megpróbálja félbeszakítani Petrát, de senki sem figyel rá. A következo falatnál kitör belole a mondanivaló, meg sem próbálja lenyelni az ételt, ami még a szájában van. Sikerül magára vonnia a figyelmet, és sikerélményt jelent az is hogy nem kell tovább fegyelmeznie magát. A pótmama dorgálása sokkal kevesebbet nyom a latban, mint a pillanatnyi sikerélmény, hogy mégis elmondhatta a mondókáját. Következésképpen Péter legközelebb megint tele szájjal fog beszélni (sikerbol való tanulás). Palkó ugyanolyan türelmetlen, mint barátja, Péter. Nyomban el is tanulja Pétertol, hogy hamarabb és könnyebben jut eredményre, ha teli szájjal mondja el a mondókáját, mint ha kivárná, míg lenyeli a falatot. Egyénenként változó és az adott helyzettol függ, mit él meg a gyerek mint sikert, jutalmat, igazolást vagy megerosítést. Figyelemfelkeltés: minden embernek alapszükséglete, hogy figyeljenek rá. Ha nem figyelnem az emberre, ha valaki „nulla”, ha észre sem veszi senki, az büntetéssel ér fel. Így aztán még a figyelem negatív formája is (bírálat, ellentmondás, intés) sikerélmény. Kivált, ha a gyerek gyakrabban éli meg, mint a pozitív értékelést. Érvényes itt a mondás: „A negatív figyelem is többet ér, mint a semmilyen.” Dicséret, elismerés: fontos életelixír: ösztökél a gyereket és erosíti öntudatát (lásd 88-89., 123., 137.o.). Elojogok: (például: tovább fennmaradhat, vagy o határozhatja meg a család vasárnapi programját). Anyagi megerosítés: (édesség, ajándék, pénz…): Vigyázat! Az anyagi megerosítés mindig másodrendu legyen, vagyis másodsorban következzék a „társadalmi megerosítés” (dicséret, elismerés, figyelem) után! Nem szabad a gyereket arra nevelni, hogy csak akkor vigye ki a szemetet, ha pénzt kap érte. Anyagi megerosítéssel csak különleges teljesítményt jutalmazzunk, kiegészíto ösztönzésül.

Példa:

A pótmamát bosszantja, hogy Péter nem engedelmeskedik, de nem akarja büntetni. Inkább Péter lelkére beszél. A szavait Péter dicséretnek éli meg. Mégsem hatnak megerosítésként, hiszen Péter a dicséretet a figyelem kellemes formájának érzi, és azon igyekszik, hogy továbbra is elnyerje. Legközelebb tehát ebédnél fegyelmezi magát, és nem beszél tele szájjal. Mivel azonban Palkó továbbra is jártatja a száját, akkor is, ha még nem nyelte le a falatot, a pótmama minduntalan rászól, Péter pedig nem részesül figyelemben. Palkó viselkedésével tehát foglalkoznak, Péter fegyelmezett magatartását viszont nem veszik észre, következésképpen úgy érzi, „büntetik” jóságáért. Ezek után persze o is tele szájjal fog beszélni. A pótmama megint szép szóval próbálkozik, figyelmeztet, magyaráz. Péter is, Palkó is a figyelem középpontjába került. Most már a többi gyerek sem törodik a tilalommal. Ebéd közben teljes a zurzavar, a pótmama nem bír a lármázó gyerekekkel. Hatástalan marad még a büntetés is (hogy például ebéd után eltilt valakit a játéktól). A büntetés ugyanis nem követte azon nyomban a nemkívánatos magatartást, a figyelmezetés közvetett dicséretnek tunik fel. Péter egy kevésbé fogad szót a pótmamának, aki ezek után „nehéz” gyereknek minosíti Pétert. Péter tehát új szerepre kényszerül. Beleéli magát a „nehéz” gyerek szerepkörbe, és ezáltal vonja magára a figyelmet. Palkó pedig egyre féktelenebbül bohóckodik, hogy a többieket megnevettesse. O is nagyon élvezi, hogy a középpontban lehet.

A pótmama tehát a rosszul alkalmazott figyelem révén a két gyereket a csoport „fontos” tagjává avatta. És errol a szereprol senki sem mond le szívesen!

A figyelemnek minden formája (legyen az szép szó, figyelmeztetés vagy bírálat), amely közvetlenül követ bizonyos magatartást, megerosítésként hat. Ha a gyerek egy bizonyos magatartásforma alapján részesül figyelemben, gyakrabban fog élni vele.

Példa:

A következo héten másik anya lesz ugyanannak a csoportnak a pótmamája. O is figyelmezteti a gyerekeket: - Ne beszéljetek tele szájjal! – Péter hadar, és közben köpködi az ételmaradékot, Palkó bohóckodik, Petra kineveti és kigúnyolja kettejüket. A pótmama nem veszi tudomásul, hogy a három gyerek fütyült a figyelmeztetésre, és a többi gyerekhez fordul, akik eloször nyelnek, és csak aztán beszélnek: - Örülök, hogy ilyen türelmesen kivárjátok, amíg le nem nyeltétek a falatot. – (Megerosítés leíró dicsérettel.) – Tudom, ha mondani szeretnétek valamit, nehéz kivárni, míg üres nem lesz a szájatok. – (Megértést mutatni.) – persze, mindnyájatoknak lesz is alkalma elmondani a mondókáját, de csak ha már lenyeltétek a falatot. Igyekszem, hogy meg is hallgassak mindenkit. Ha észreveszem, hogy valamelyikotök nyelés után mondani szeretne majd valamit, odabólintok, miközben még rág. Ezért hát ne legyetek türelmetlenek, ne féljetek, mindannyian szóhoz fogtok jutni! Mindenkire büszke vagyok, aki fegyelmezi magát az alatt a rövid ido alatt, amíg rág. – (Ösztönzés és útmutatás, hogyan kell továbbra is a kívánt magatartást tanúsítani.) Miközben a pótmama a gyerekekhez beszél, lopva figyeli Pétert, Palkót és Petrát. Mihelyt észreveszi, hogy valamelyikük elhallgat és tovább rág, hozzáfordul és megdicséri: - Büszke vagyok rád, hogy ilyen szépen fegyelmezed magadat. – (Jutalmazás azonnali figyelemmel.) – Ha valaki tele szájjal beszél, könnyen félrenyelhet vagy kiköpködi a maradék ételt. Ilyen ízléstelen viselkedésre oda sem figyelünk, egyszeruen nem is nézünk oda. – (Megmagyarázza, mi a nemkívánatos magatartás következménye, anélkül, hogy közvetett figyelemmel erosítené.) A pótmamának persze nem kell állandóan dicsérgetni a gyerekeket, szüntelenül barátságosan bólogatni. Csak addig kell azonnal megerosíteni a gyerekek kívánatos magatartását, amíg el nem sajátítják. De nem szabad elmulasztani, hogy az újonnan elsajátított magatartást idonként megdicsérjük, és ezzel stabilizálhatjuk.

Példa:

Miska a gyerekszobában játszik. Édesanyja örül, hogy a gyerek elfoglalja magát, és nem zavarja ot. De ezt nem közli, nehogy elvonja a gyerek figyelmét a játékról. Miska azonban kezd nyugösködni. Édesanyja figyelmezteti és kéri, hogy játsszék szépen tovább. Miska egy darabig játszik, de hamarosan megint nyaggatni kezdi édesanyját. Anyja most már élesebb hangon szól rá.

Miska észreveszi, hogy gyakrabban felkeltheti anyja figyelmét, ha nem játszik szépen nyugodtan, hanem nyugösködik. A kívánt siker érdekében tehát zaklatnia kell édesanyját. Miska negatív magatartással kényszeríti ki a figyelmet, amelyben nem volt része, amikor „jól” viselkedett. Anyja tehát a helytelen reakcióval épp a kívánt eredmény ellenkezojét éri el. Gyakrabban kellett volna bemennie a gyerekszobába, és konkrét dicsérettel kifejeznie örömét, amiért ilyen jó a gyereke.

Semmi sem magától értetodo – kivált a „jóság” nem! A gyereknek minden kívánatos tevékenységét (még az olyan rutinszeru cselekedetet is, mint az evés, a mosakodás, az öltözködés…) azonnal meg kell dicsérni, amíg csak szokássá nem válik. Még ezután sem mondhatunk le teljesen a dicséretrol, mert ezzel tartjuk szinten az elsajátított magatartásmódot.

A nemkívánatos magatartásra viszont ne reagáljunk azonnali figyelemmel! Várjuk meg, amíg lecseng a negatív viselkedés, és csak azután beszéljünk róla a gyerekkel.

Hogyan reagáljunk, ha a gyerek azt vette a fejébe, hogy o most „rossz” lesz?

-   Utaljunk vissza egy hasonló szituációra, amelyben a gyerek pozitív magatartást tanúsított; -   Ne vegyük tudomásul a negatív magatartást, -    Hidaljuk át a nemkívánatos és a kívánatos magatartás közötti távolságot.

Mindez gyakorlatban valahogy így fest:

-  Tegnap nagyon örültem, hogy olyan gyorsan felöltöztél. Igazán büszke voltam, milyen ügyes voltál. Tudom, hogy most éppen úgy fog sikerülni. Ugyanilyen lelkesíto elismeréssel kell élnünk, amikor a gyerek már láthatóan helytelen magatartást tanúsít. Ebben az esetben azonban ne címezzük közvetlenül a gyereknek, hanem intézzük egy harmadikhoz. Még ha félhangos monologizálásképpen adjuk is elo, akkor sem téveszti el a hatását. Közben figyeljük meg a gyereket, és forduljunk azonnal feléje, mihelyt a kívánatos magatartást tanúsítja. Kényes téma a büntetés. Elvben minden szülo és minden pedagógus célja a lehetoleg büntetésmentes nevelés. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerek azt csinál, amit akar. A büntetésnek akkor van értelme, ha bizonyos presztízsvesztéssel sújtja a nemkívánatos magatartást. Tökéletesen elvetendo a büntetés, ha a szüloi tekintély bizonyítékaként a gyerek elítélésére vagy megalázására szolgál, ha szorongást vagy vezeklést igényel. Csak akkor elturheto, ha mint elore bejelentett következmény jelentkezik, például kedvezmények megvonásában. A büntetés egymagában sohasem vezet belátásra, legfeljebb szorongó vagy ravasz kibúvókra késztet. Büntetést csak szükség esetén alkalmazzunk, a gyerek bizonyos nemkívánatos magatartásformáinak korlátozására, de nem a gyerek megbüntetésére! Képzeljük el a nevelést mint lépcsot, amely sok kis fokból áll. A cél itt a gyereket a legalsó lépcsofokról, a „Van-állapotból” a legfelso lépcsofokra, a „Legyen-állapotba” eljuttatni. Útközben tekintettel kell lennünk a gyerek hajlamaira, kívánságaira és szükségleteire. Egyetlen lépcsofokot sem hagyhatunk ki, és a részcélokat mindig meg kell beszélnünk a gyerekkel.

Ennek a nevelési módszernek roppant fontos alkotóeleme a dicséret, amely ösztönzi a gyereket, hogy lépjen a következo lépcsofokra. -   a dicséret ne tartalmazzon bírálatot (- Na látod, miért nem csinálod mindig így?).    -       a dicséret soha ne legyen általános (- Te vagy a világ legjobb gyereke!) -      a dicséret vegye figyelembe a gyerek helyzetét. Vagyis méltányolja a gyerek erofeszítését, igyekezetét, teljesítményét és érzéseit, és fejezze ki a mi örömünket, a gyerek iránti érdeklodésünket, s átérzett, konkrét elismerésünket. Dicsérettel gyereknek-felnottnek hatásosabban mutathatunk utat a helyes magatartáshoz, mint bírálattal! A dicséret bátorít, a bírálat elkedvetlenít.

Példa:

Andris megmutatja édesanyjának az írásfeladatát. Néhány szót szépen írt, néhányat hanyagul. A szokásos szüloi reakció: - Azonnal írd le még egyszer az egészet! – A gyerek kelletlenül, esetleg heves tiltakozás közepette és óriási idoráfordítással leírja még egyszer a szavakat, de egyáltalán nem erolteti meg magát, hogy szépen írjon.

A helyes reakció: - Ezeket a szavakat itt nagyon szépen írtad. Igazán jól sikerültek. Még a pontot is feltetted az i-re! A többi szónak is nagyon fogok örülni, ha még egyszer leírod oket, és azok is éppilyen szépen sikerülnek. – Ezzel a dicsérettel az anya kifejezi, mit vár gyerekétol, célt tuz ki eléje, és nem terheli túl a gyereket. Andris kedvvel és buzgón lát hozzá, hogy kibontakoztassa képességeit.

A konkrét és leíró dicséret nemcsak buzdít: biztosítja is a gyereket afelol, hogy komolyan veszik, megértik. Nem dédelgeti-kényezteti a gyereket, hanem erot ad neki. Az a gyerek, aki elegendo dicséretben részesül, könnyebben talál rá a helyes útra. Már nincs rá szüksége, hogy helytelenkedéssel kerüljön a középpontba, hogy legalább azzal kényszerítse ki környezete figyelmét. Sok szülo közös hibája, hogy gyereküknek csak a problematikus magatartását veszik észre. Gyakran nehezükre esik a gyerek pozitív vonásait méltányolni. Ilyenkor van egy egyszeru eszköz, amely egyfelol a szüloket szorítja rá, hogy gyerekük erosségeivel és adottságaival foglalkozzanak, másfelol a gyereknek adja meg a szükséges figyelmet és elismerést: a „dicsérofüzet” (lásd még 87-88, és 136. oldal). Akárhogy viselkedett is aznap a gyerek (nincs olyan gyerek, aki egész álló nap rémesen viselkedik), a füzetbe csak pozitív megjegyzések kerüljenek. Semmiféle bírálatot ne tartalmazzon!

Ilyesféle lehet például egy bejegyzés:

„Örülök, hogy ma segítettél nekem a vásárlásnál. Nagyon ügyes és megbízható vagy. Örülök, hogy meséltél az iskoláról. Szeretek veled beszélgetni. Büszke vagyok rád, mert egész nap nem dühöngtél. Nagy ero kellett, hogy így fegyelmezd magad, bravó!” A szülok minden este, elalvás elott olvassák fel a gyereknek, mi van a dicsérofüzetben. Ezek a percek legyenek tökéletesen konfliktusmentesek. Elmélyítik a szülok és a gyerek közti kapcsolatot, és a biztonság és bizalom érzetét közvetítik a gyereknek. A nevelés „technikai” irányvonalain kívül mindenekelott arra ügyeljünk, hogy a családban elso helyen álljon a megértés és a biztonságérzet. A partnerkapcsolat példája iránymutató. Ez nem jelenti azt, hogy a szülok minden nézeteltérését el kell titkolni a gyerek elol. Amíg a szülok közötti vita nem fajul gyulölködéssé, amíg a szülok a veszekedés közepette sem tekintik egymást ellenségnek, amíg a gyerek tanúja lehet a kibékülésnek, addig a házastársak közötti konfliktus nem okoz kárt. Annál inkább az állandó veszekedés, szeretetlenség légköre! Az érzéseket pedig meg kell beszélni – és ki kell beszélni: ezzel az egyszeru lépéssel tanulhatjuk meg, hogyan mutassunk megértést; hogyan juttassuk a gyerek tudomására, hogy komolyan vesszük; mi a módja, hogy másokra befolyást gyakorolhassunk. Fontos nevelési cél az érzések és érzelmek kölcsönös elfogadása és tisztelete. Vélhetoleg minden felnott megélte már a következo helyzetet: az embernek nagy a gondja-baja, igen szomorú. A külvilág erre különbözoképpen reagál: „Ne fogd fel tragikusan. Az ido minden sebet begyógyít.” „Uralkodj magadon! Ne hagyd el magad!” „Egy ilyen csekélység miatt izgatod magadat? Másnak sokkal nagyobb a baja, több oka volna panaszkodni!” „Ismerem a problémát. Én is éppen így voltam, mikor…” „Tereld el a gondolataidat. Hallottam egy remek viccet, ha elmondom, mindjárt jobb kedved lesz!” „Ne légy már olyan érzékeny mimóza!” „Ó, te szegény! Borzasztó! Nem szeretnék a helyedben lenni!”

A fenti jó szándékú, ám a megértés tökéletes hiányát tükrözo reakciók nem szolgálnak az illetonek azzal a vigasztaló érzéssel: „Íme, ez az ember igazán megért, komolyan vesz.” Amikor még heves a fájdalom, az ember nem kívánja, hogy eltereljék a figyelmét, nem óhajt semmiféle tanácsot elfogadni; egész egyszeruen csak arra vágyik, hogy megértsék, hogy az érzéseit komolyan vegyék. Néhány ilyenféle mondat: „Ugye, ez nagyon nyomaszt?”, „El tudom képzelni, micsoda csalódás lehetett”, „Tudom, hogy nagyon fáj” – vagyis az egyenes beszéd, és mindenekelott az érzések elismerése pillanatnyilag többet segít minden ésszeru javaslatnál.

Kiváltképpen gyerekeknél, akik még nem tanulták meg, hogyan leplezzék érzéseiket, különösen fontos, hogy a felnott ne érzékeltesse: ódzkodik az érzelmi megnyilvánulásoktól. Ne csak a gyereknek engedjék tehát, hogy kinyilvánítsa érzéseit – tanulják meg önök is, hogy erre megfeleloen reagáljanak.   Példa:

Petra megütötte magát, sír. A szülok vigasztalják. Az együttérzo sajnálkozás („Szegény kicsikém! Hogy történt a baj?”) csak hevesebb sírást vált ki, és a gyerekben hamarosan kifejlodik a kényeskedés. Ha azon igyekszünk, hogy a gyerek figyelmét eltereljük, hogy érzéseit semmibe vegyük („Ugyan, katonadolog; gyere, kapsz egy fagyit.”), azt a meggyozodést kelti benne, hogy nem értik meg, hogy magára hagyják. Sokkal célravezetobb nyugodtan, megértoen így szólni: - igen, ez biztosan nagyon fáj. – Ne féljen a szülo gyermeke érzéseihez szólni. Ha a gyerek érzi, hogy komolyan veszik, nem lovalja bele magát a fájdalmába, és hamarosan megnyugszik.

Ezt az általános bevezetést az egyes mesék és történetetek bevezeto megjegyzései követik – vegyék azonban figyelembe, hogy az ösztönzés fajtáit csupán javaslatnak szántam. Természetesen esetrol esetre változik, hogyan beszéljenek valóságos helyzetekben a gyerekükkel. Mindenesetre tartsák szem elott a lélektani ösztönzo technikáknak és az ábrázolt nevelési irányvonalaknak a „vörös fonalát”. A program csak akkor lesz sikeres, ha önök, kedves szülok, még mielott megkezdenék a tréninget, átélten és önkritikusan igyekeznek felismerni a helytelen gyermeki magatartás okait.

lap tetejére

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.