Félelmeink - Hogyan küzdjünk a gyermekkori félelmek ellen?
Tartalomjegyzék
6. oldal / 8
Hogyan küzdjünk a gyermekkori félelmek ellen?
Miért olyan gyakori gyermekkorban a félelem? Életének első éveiben, mikor a gyermek lelkivilága még kialakulófélben van, a félelem a lelki fejlődés hasznos eleme is lehet, hiszen tudatosít bizonyos veszélyeket, és védekezésre készteti a gyermeket.
Ugyanakkor előfordul, hogy a gyermek olyan bonyolult érzelmekkel találja magát szemben, melyekkel nem tud mit kezdeni. Dühös a szüleire, féltékeny az újonnan született kistestvérre. Mindez legbelül erőszakos cselekvésre készteti, ettől megijed és lelkifurdalást érez. Védekezésképpen a külvilágban található elemekre vetíti ki a saját bensőjében lakozó „szörnyeket”: egy-egy állatra, emberre vagy helyzetre.
6 éves kora körül kezdi megismerni és elfogadni a félelmet, sőt még a vele való játék is csábító számára. Gyakran látjuk, hogy a kicsik játékból megijesztik egymást. Néha persze túlzásba esnek: az ártatlan játék némelyik gyereknél komoly szorongás alapjául szolgálhat.
Mitől félnek a gyerekek?
Minden életkornak megvan a maga félelme. A születés pillanatától egészen 12 éves korig a gyermek - sajátos fejlődési szakaszainak megfelelően - különböző félelmeket él át. Az egyes életkorokra jellemző leggyakoribb félelmek a következők:
A születése pillanatától: a baba rémülten felsír, ha éles vagy hirtelen zaj támad körülötte.
7 hónapos kortól: a kicsi tökéletesen felismeri azokat, akikkel naponta találkozik, de megijed, ha idegent lát.
1 éves korban: szülei távozását minden alkalommal úgy éli meg, mintha végleg magára hagynák.
2 évesen: a sötétség egyszerre nagyon félelmetessé válik. Ez az a kor, mikor a gyerekek sokszor úgy hajlandók csak elaludni, ha a szobában égve hagyunk egy lámpát, vagy az ajtónyíláson keresztül beszűrődik a fény.
3 éves kortól: retteg azoktól, akik álarcot vagy jelmezt viselnek.
Az 5 éves: a legkisebb bibitől is megrémül, csakúgy, mint a vértől, a csípésektől vagy az oltástól és az injekciótól.
6 éves korban: sokat foglalkoztatják a boszorkányok, a kísértetek, a természetfeletti lények; este miattuk fél a lefekvéstől.
7-8 éves kor körül: a televízióban látott képek vagy első olvasmányai mély nyomot hagynak a lelkében. Ilyenkor gyakori, hogy erősen szorong, ha egyedül kell maradnia.
8-12 éves kor között: a gyermek tudatosabban szemléli a mindennapi valós világot. Ebben a korban a jövőtől fél, attól, ami bekövetkezhet: a haláltól, a természeti csapásoktól, a balesetektől.
Mit tegyen a szülő, ha fél a gyermek?
Hogy múló, mindennapi félelemről vagy szorongássá fajuló, komolyabb problémáról van-e szó, ez sok esetben éppen a szülőn múlik: azon, ahogy a gyermek félelmét kezeli:
Vegyük komolyan a gyermek félelmeit, különben még inkább elbátortalanodik, és magában, csendben szenved. Igyekezzünk megérteni a félelem valódi okát. Néha egyetlen szó vagy mondat is a kezünkbe adhatja a probléma kulcsát.
Ne kényszerítsük semmire. Ha előírjuk neki, hogy simogasson meg egy kutyát vagy hogy ugorjon be a vízbe, helyette döntünk. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a gyermek talán soha nem lesz képes a saját erejéből leküzdeni a félelmet.
Idézzük fel saját gyermekkori félelmeinket. Ha megérti, hogy más is kerülhet hozzá hasonló helyzetbe, könnyebben megnyugszik és megbirkózik a problémával.
Biztassuk! Ha azt látjuk, hogy igyekszik leküzdeni a félelmét, feltétlenül dicsérjük meg.
Tanítsuk, magyarázzuk el, milyen a valós világ.
Válaszoljunk a kérdéseire, olvassunk neki minél többet arról, amitől esetleg fél (kutya, bogarak…). Beszélgessünk vele minél gyakrabban, magyarázzuk el, hogy mi az, ami valóban létezik, és mi az, ami csak mese.
Ne „óvjuk még a széltől is”! A túlzott féltés nem segít abban, hogy több bátorságot öntsünk a gyermekbe. Azzal, hogy nem visszük le a játszótérre, mert fél a csúszdától, vagy hogy széles ívben elkerülünk minden kutyát, csak a szőnyeg alá söpörjük a problémát.
Hasonlóképpen nem visz közelebb a célhoz az sem, ha helyette félünk. A gyakori szülői figyelmeztetés, mint például „Vigyázz, elesel!” vagy „Meg ne üsd magad!”, sok esetben a gyermekkori félelmek legbiztosabb alapját képezi.
Ugyanakkor előfordul, hogy a gyermek olyan bonyolult érzelmekkel találja magát szemben, melyekkel nem tud mit kezdeni. Dühös a szüleire, féltékeny az újonnan született kistestvérre. Mindez legbelül erőszakos cselekvésre készteti, ettől megijed és lelkifurdalást érez. Védekezésképpen a külvilágban található elemekre vetíti ki a saját bensőjében lakozó „szörnyeket”: egy-egy állatra, emberre vagy helyzetre.
6 éves kora körül kezdi megismerni és elfogadni a félelmet, sőt még a vele való játék is csábító számára. Gyakran látjuk, hogy a kicsik játékból megijesztik egymást. Néha persze túlzásba esnek: az ártatlan játék némelyik gyereknél komoly szorongás alapjául szolgálhat.
Mitől félnek a gyerekek?
Minden életkornak megvan a maga félelme. A születés pillanatától egészen 12 éves korig a gyermek - sajátos fejlődési szakaszainak megfelelően - különböző félelmeket él át. Az egyes életkorokra jellemző leggyakoribb félelmek a következők:
A születése pillanatától: a baba rémülten felsír, ha éles vagy hirtelen zaj támad körülötte.
7 hónapos kortól: a kicsi tökéletesen felismeri azokat, akikkel naponta találkozik, de megijed, ha idegent lát.
1 éves korban: szülei távozását minden alkalommal úgy éli meg, mintha végleg magára hagynák.
2 évesen: a sötétség egyszerre nagyon félelmetessé válik. Ez az a kor, mikor a gyerekek sokszor úgy hajlandók csak elaludni, ha a szobában égve hagyunk egy lámpát, vagy az ajtónyíláson keresztül beszűrődik a fény.
3 éves kortól: retteg azoktól, akik álarcot vagy jelmezt viselnek.
Az 5 éves: a legkisebb bibitől is megrémül, csakúgy, mint a vértől, a csípésektől vagy az oltástól és az injekciótól.
6 éves korban: sokat foglalkoztatják a boszorkányok, a kísértetek, a természetfeletti lények; este miattuk fél a lefekvéstől.
7-8 éves kor körül: a televízióban látott képek vagy első olvasmányai mély nyomot hagynak a lelkében. Ilyenkor gyakori, hogy erősen szorong, ha egyedül kell maradnia.
8-12 éves kor között: a gyermek tudatosabban szemléli a mindennapi valós világot. Ebben a korban a jövőtől fél, attól, ami bekövetkezhet: a haláltól, a természeti csapásoktól, a balesetektől.
Mit tegyen a szülő, ha fél a gyermek?
Hogy múló, mindennapi félelemről vagy szorongássá fajuló, komolyabb problémáról van-e szó, ez sok esetben éppen a szülőn múlik: azon, ahogy a gyermek félelmét kezeli:
Vegyük komolyan a gyermek félelmeit, különben még inkább elbátortalanodik, és magában, csendben szenved. Igyekezzünk megérteni a félelem valódi okát. Néha egyetlen szó vagy mondat is a kezünkbe adhatja a probléma kulcsát.
Ne kényszerítsük semmire. Ha előírjuk neki, hogy simogasson meg egy kutyát vagy hogy ugorjon be a vízbe, helyette döntünk. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a gyermek talán soha nem lesz képes a saját erejéből leküzdeni a félelmet.
Idézzük fel saját gyermekkori félelmeinket. Ha megérti, hogy más is kerülhet hozzá hasonló helyzetbe, könnyebben megnyugszik és megbirkózik a problémával.
Biztassuk! Ha azt látjuk, hogy igyekszik leküzdeni a félelmét, feltétlenül dicsérjük meg.
Tanítsuk, magyarázzuk el, milyen a valós világ.
Válaszoljunk a kérdéseire, olvassunk neki minél többet arról, amitől esetleg fél (kutya, bogarak…). Beszélgessünk vele minél gyakrabban, magyarázzuk el, hogy mi az, ami valóban létezik, és mi az, ami csak mese.
Ne „óvjuk még a széltől is”! A túlzott féltés nem segít abban, hogy több bátorságot öntsünk a gyermekbe. Azzal, hogy nem visszük le a játszótérre, mert fél a csúszdától, vagy hogy széles ívben elkerülünk minden kutyát, csak a szőnyeg alá söpörjük a problémát.
Hasonlóképpen nem visz közelebb a célhoz az sem, ha helyette félünk. A gyakori szülői figyelmeztetés, mint például „Vigyázz, elesel!” vagy „Meg ne üsd magad!”, sok esetben a gyermekkori félelmek legbiztosabb alapját képezi.