Félelmeink - Az ezerarcú gyermekkori félelem
Tartalomjegyzék
Az ezerarcú gyermekkori félelem
Jelen cikk a gyermek- és a serdülőkori félelem különböző formáival és fejlődésével foglalkozik, ezenkívül megemlítem azokat a tényezőket is, amelyek a félelem kialakulásában szerepet játszhatnak. Végül a félelem legyőzésének lehetőségeit mutatom be.
Nézzük tehát, hogy hogyan is csoportosíthatjuk a gyermekkori félelmeket!
Vannak veleszületett félelmek. Ezek a születést követően azonnal jelentkezhetnek, létrejöttükhöz nincs szükség előzetes tapasztalásra, azaz kognitív elaborációra és az eseménnyel egy időben azonnal fellépnek. Ilyenek a hangos zajokra, fájdalomra, hirtelen zuhanásra, váratlan mozgásra jelentkező félelmek.
Köztudott, hogy gyermekkorban a félelmek fejlődésen mennek át. Bizonyos félelmek megjelennek, majd elmúlnak és a helyükbe újabbak lépnek. Ezeket korspecifikus, azaz az adott életkorra jellemző félelmeknek nevezzük. Ezeknek a jelenléte csecsemő-, kisgyermek- vagy serdülőkorban azonban nem zárja ki, hogy ezekben az életkorokban ne fordulna elő félelmi zavar. Jó tudnunk azt is, hogy egy korspecifikus félelem lehet túlzott, és ezáltal a gyermek egészséges életvitelét gátolhatja.
Emellett vannak olyan félelmek is, amelyek bizonyos életkorban még normálisnak mondhatók, de egy bizonyos életkoron túl már nem tartoznak a normális fejlődéshez (pl. egy 10 éves fiú túlzott aggódása a család gazdasági helyzete miatt), szintén a félelmi zavarok korai megnyilvánulásának tekinthetők.
Mitől fél hát a gyermek?
Kezdetben, pólyáskorban tehát a bizonytalan testhelyzettől, a zuhanástól és az erős hangoktól fél. Ugyanaz az élmény, amely eleinte félelmet váltott ki, később örömet is okozhat a gyermeknek. Erre példa, hogy a csecsemő eredetilag fél a zuhanástól, de később, ha apja dobálja a levegőbe, visongva kéri, hogy: "még, még!"
Féléves kor környékén jelentkezik az idegentől való félelem - ez az első életévben a legfontosabb félelem -, ami együtt jár az új felfedezésével járó kíváncsisággal. Az ismerős és az idegen megkülönböztetése már előzetes tapasztalást, azaz kognitív elaborációt igényel.
A korai tipegő korban lép fel az állatoktól való félelem, ugyanis az állatok hirtelen zajokat okozhatnak vagy váratlan mozdulatokat végezhetnek. Még a csendes állatoktól is félhet a gyermek, mert ismeretlenek lehetnek.
Óvodáskorban a veleszületett félelmek szerepe fokozatosan csökken, de megmarad a fájdalomtól való félelem. Az emlékezet fejlődésével a félelmek elveszítik helyzeti, azaz szituációfüggőségüket és a szocializáció előrehaladásával párhuzamosan megjelenik a szülői intelmek hatására kialakuló, azaz az anticipált félelem. A gyermek tehát félni kezd az esetleges bekövetkező fájdalomtól, pl. az orvosi beavatkozásoktól, a balesetektől, sérülésektől, tűztől.
A kisóvodás korra jellemző még a képzeletbeli állatoktól való félelem és a rossz álmok fellépése is, amelyeket egyes kutatók potenciális fájdalom lehetőségeknek tekintenek és véleményük szerint ezért váltanak ki a gyermekben sejtetett, azaz anticipált félelmet.
Az óvodáskor végére megjelenik a rablóktól és a gyermekrablóktól való félelem, amelyek szintén fájdalom vagy elszakadás, azaz szeparációokozó hatásuk révén válthatnak ki félelmet. Az állatoktól való félelem továbbra is megfigyelhető, valószínűleg a felnőttek óvó hozzáállása miatt. Erre az életkorra jellemző még az első szociális félelmek megjelenése is. Ide tartozik pl. a hibázástól vagy a nevetségességtől való félelem. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy hogyan reagál a környezet, hogy hogyan fogadják a gyermek teljesítményeit.
Az iskoláskorra a gyermek félelmei a realitás felé fordulnak. A közlekedési balesettől, testi sérülésektől, tűztől való félelem gyakoribb, míg az elképzelt lényektől ritkábban fél a gyermek. A régi, tehát a születés után jelentkező félelmek - mint amilyen a zuhanástól való félelem - csökkennek, bár a zajoktól való félelem tartósan fennállhat. A szociális félelmek közül elsősorban a kortársak el nem fogadásától való félelem említendő. Ezenkívül az iskolai követelményeknek való meg nem feleléstől és a "fontos felnőttek" - tanárok, szülők - rosszallásától tartanak a gyerekek.
Bár említettem, hogy iskoláskorra a félelmek a realitás felé fordulnak, de ez nem teljes. Előfordulhat, hogy a vadállatoktól való félelem csökkenhet, de apró ártalmatlan állatoktól való túlzott félelmek a felnőttkorig, sőt, azon túl is fennmaradhatnak. A sötéttől való félelem jelentősen csökken. Ugyanakkor a tömegkommunikáció által közvetített számtalan irreális szörnytől és az űrlényektől való félelem, rettegés ebben az életkorban jelentősen megemelkedik.
Serdülőkorban az életkornak megfelelő félelmekkel találkozunk. Kiteljesednek a szociális félelmek, amelyek közül lényeges a kortársak elutasításától és az iskolai teljesítménnyel kapcsolatos félelmek. A serdülő lányokra jellemző még az iskolai sikerektől való félelem is, ugyanis általában úgy vélik, hogy szexuálisan nem lesznek elég vonzók, ha okosabbak, mint a fiúk. Ezenkívül megjelennek a nemi szereppel kapcsolatos félelmek is, és egyre inkább előtérbe kerül a háborútól való félelem. A serdülőkort jellemzi még a haláltól vagy a szeretett személy elvesztésétől való félelmek egyre gyakoribbá válása is. Egyes irracionális félelmek, mint pl. a vihartól, erős zajtól, egértől való félelem is tartósan fennállhat, de újabbak is jelentkezhetnek, mint amilyen a temetőtől vagy a mély víztől való félelem.
Mindezeken túl soha ne feledjük, hogy fél a gyerek a fenyegetéstől és az ijesztgetéstől is, amit kezdetben az erős hang, később minden más fenyegetés jelent a számára. Jó ha tudjuk, hogy a gyermek 7-8 éves koráig elhiszi, amit mondanak neki. Ebből következik, hogy rendkívül ijesztő lehet, ha azt mondjuk gyermekünknek például, hogy: "Nem szeretlek!", "Ha nem fogadsz szót, akkor elvisz a zsákos ember!", "Ha nem hagyod azonnal abba, akkor itt hagylak egyedül!", "Ha nem eszel, akkor olyan sovány maradsz, hogy elfúj a szél!" stb.
A fentieket összegezve tehát megállapítható, hogy a félelmek az élet folyamán különböző formában jelentkezhetnek, amelyek között összekötőkapocs lehet a bizonytalanság és a fenyegetés.