Félelmeink
Tartalomjegyzék
Az ember életében, minden mindennel összefügg.
Gyermekből felnőtté válás során hozzuk a mintákat, családból, iskolából, baráti körből, egyéb közösségekből.
Mindezek nem biztos, hogy az utunk során megfelelő muníciót adnak, már csak azért sem, mert tapasztalataink, egyéni identitásunk vagy nem tudta teljesen ezeket elfogadni, vagy hasznosítani. Ilyenkor bizonytalanság, félelem alakulhat ki, mellyen nem tudunk mit kezdeni sem önmagunkban, sem egy családi környezetben. Mai önérvényesítő világunk még fokozottabbá teszi ezt, ami depresszióként jelenik meg életünkben.
Szorongó alattomos félelem érzésben tegyük fel magunknak a kérdés, hogy mitől válunk szorongóvá, és mit kezdjünk a kialakult szorongásainkkal, az alattomosan támadó félelmeinkkel.
Nem rendelkezünk a bölcsek tudásával, de ha egyre jobban megismerjük saját testünk, lelkünk működéséről, annál hatékonyabban vigyázhatunk, óvhatjuk egészségünket.
Könnyebben észlelhetjük a vészjelekre, így nem kell megvárni az összeomlást, miközben hatékonyan tudunk segíteni saját szervezetünknek.
Életünk velejárója a félelem, tarts velünk, mert a félelmek feloldhatók.